Tenisz: Roger Federer két hónap után visszatér

Vágólapra másolva!
2016.04.11. 21:35
A térdsérülése miatti két hónapos kihagyás után kedden, a monte-carlói tornán tér vissza a pályára Roger Federer, a svájciak korábbi világelső teniszezője.

A 17-szeres Grand Slam-torna-győztes Federer a második forduló keddi játéknapján, a spanyol Guillermo García-López ellen kezdi meg szereplését Monacóban, ahol korábban négy döntőt is elveszített.

Legutóbb az ausztrál nyílt bajnokságon versenyzett, amelynek elődöntőjében kikapott a világranglistát vezető Novak Djokovicstól. Nem sokkal később, február elején artroszkópos eljárással megműtötték a bal térdét, amelyben megsérült a porc.

Bár a tervek szerint két héttel ezelőtt, Miamiban is pályára lépett volna, végül gyomorfertőzés miatt visszalépett.

Federer elmondta, hogy szellemileg és fizikailag is kipihente magát az elmúlt több mint két hónapban, ennek ellenére nem fűz nagy reményeket pályafutása 89. ATP-torna győzelméhez, a monacói viadalt leginkább ráhangolódásnak tekinti a május 22-én kezdődő francia nyílt bajnokság előtt.

„Nagyon jól érzem magam, és az idő előrehaladtával egyre jobb formában vagyok. Remélhetőleg Párizsban nem okoz majd problémát, ha hét meccset kell játszanom, és az ötszettes mérkőzéseket is bírni fogom” – nyilatkozta Federer, aki a monacói szereplésétől teszi függővé, hogy elindul-e májusban a madridi és a római tornán.

„Meglátjuk, mit érzek, hogyan reagál a testem, a térdem. Ettől függ, hogy szükségem van-e további speciális edzésmunkára, mert ezt most még nem tudom” – magyarázta a 34 éves teniszező, aki azt tervezi, hogy a szezon hátralévő részében is beiktat néhány hetes szüneteket a feltöltődés érdekében.

Hozzátette: továbbra is bízik karrierje 18. Grand Slam-torna sikerében, amely leginkább a Roland Garroson jöhet össze.

 

Legfrissebb hírek

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
9 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26
Ezek is érdekelhetik