Tenisz: S.Williams lett az év sportembere a Sports Illustratednél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.14. 17:26
Az amerikai Sports Illustrated magazin hétfőn nyilvánosságra hozta, hogy a női teniszezők világranglistáját vezető Serena Williamset választották a 2015-ös év sportemberévé.

Az indoklásban szerepel, hogy a 34 éves amerikai játékos a sportág legidősebb világelsője a nők között. Idei 56 mérkőzéséből annak ellenére 53-at megnyert, hogy számos sérülés hátráltatta. A
magazin kiemeli, hogy harmincéves kora után is pályafutása csúcsán van.

„Fantasztikus jelöltek voltak idén a díjra, de ő volt rá a legérdemesebb, hiszen csodálatos évet produkált. Serena esete szinte egyedülálló, hiszen nemcsak korosztálya, hanem minden idők egyik legjobb teniszezője és napjaink egyik legnagyszerűbb sportembere” – mondta a Sports Illustrated egyik vezető szerkesztője,Paul Fichtenbaum.

A fiatalabb Williams nővér már második éve vezeti folyamatosan a világranglistát, ezt az esztendőt pedig egymást követő három Grand Slam-torna megnyerésével kezdte. Wimbledoni sikere után már csak egy győzelem választja el a pályafutása során egyesben 22 GS-tornát nyerõ német Steffi Graf rekordjának beállításától.

„Ez az évem látványos volt. A Sports Illustrated elismeri a kemény munkámat, a hozzáállásomat, az eltökéltségemet, és ezzel a díjjal további lendületet ad, hogy a folytatásban még jobb legyek” – nyilatkozta Serena Williams.

A magazin kiemeli, hogy Williams fontos üzenetek kommunikálására használja a nyilvánosságot: rendszeresen szót emel a faji megkülönböztetés ellen, illetve a nemek közötti egyenlőség mellett, de azt is hangoztatja, hogy világszerte szükség van az oktatáshoz való hozzáféréshez. Demonstratív véleménynyilvánítás volt részéről, hogy 2001 után idén ismét részt vett az Indian Wells-i tornán.

Tizennégy évvel ezelőtt a közönség gúnyolódása és a családtagjait erő rasszista gyalázkodás miatt döntött úgy, hogy többé nem indul a versenyen. A visszatérést pályafutása legnagyszerűbb pillanatának nevezte.

„Mindig mindenki azt kérdezte, mi volt karrierem legjobb pillanata. Erre én mindig azt válaszoltam, hogy még nem jött el, de azt hiszem, most megtörtént. Megható volt, amikor visszatértem Indian Wells-be és játszottam. Megkönnyebbültem tőle” – mesélte Serena Williams.

Legfrissebb hírek

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
9 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26
Ezek is érdekelhetik