US Open: Djokovics 3 játékot(!) vesztett, Federerrel döntőzik

Vágólapra másolva!
2015.09.12. 00:48
null
Novak Djokovics meg sem izzadt a Marin Cilic elleni elődöntőben (Fotó: Reuters)
Az évszázad legsimább Grand Slam-elődöntőjét hozta a US Openen a világelső Novak Djokovics és a címvédő Marin Cilic összecsapása. A horvát játékos kevesebb mint másfél óra alatt 6:0, 6:1, 6:2-re kikapott a 2011-es bajnoktól. A döntőben Roger Federerrel találkozik, aki szintén három szettben győzte le honfitársát, Stan Wawrinkát.

 

Azt azért lehetett sejteni, hogy nem a címvédő Marin Cilic lesz a világelső Novak Djokovics elleni meccs esélyese, de a 85 percig tartó mérkőzés minden várakozást felül-, vagy inkább alulmúlt.

A világelső az első játszmát 24 perc alatt 6:0-ra megnyerte, de a második szett (6:1) sem tartott sokkal tovább, a szerb játékos 53 perc után kétjátszmás előnyre tett szert. Az embernek egyáltalán nem volt olyan érzése, hogy Grand Slam-elődöntőt néz.

A harmadik szett elején Djokovics ismét brékelőnybe került, de a koncentrációját rövid ideig nem tudta szinten tartani, ütött egy kettős hibát is, így Cilic egyenlített. A 2011-es győztes ekkor összekapta magát, a következő négy játékban a 19 pontból 16-ot megnyert, és 85 perc játék után befejezte a meccset.

A kisebb bokasérüléssel bajlódó, 37 ki nem kényszerített hibát elkövető Cilic egyáltalán nem hozta ki Djokovicsból a maximumot, aki csak 16 nyerőt és három ászt ütött, és nagyobb hatékonysággal nyerte meg a labdameneteket a második szervái mögött, mint az elsőknél.

Djokovics és Cilic az évszázad legsimább Grand Slam-elődöntőjét játszotta egymással, hiszen a szerb játékos csak három játékot veszített el. A korábbi rekordot Lleyton Hewitt és Jevgenyij Kafelnyikov összecsapása tartotta, az ausztrál játékos a 2001-es US Openen 6:1, 6:2, 6:1-es győzelmet aratott az orosz kiválóság felett a legjobb négy között.

Djokovics – aki a Cilic elleni örökmérlegét 14–0-ra módosította – idén mind a négy GS-versenyen bejutott a fináléba, amit pályafutása során először mondhat el magáról.

Egy ölelés Wawrinkának, majd Federer elkezdett felkészülni hatodik idei döntőjére Djokovics ellen (Fotó: AFP)
Egy ölelés Wawrinkának, majd Federer elkezdett felkészülni hatodik idei döntőjére Djokovics ellen (Fotó: AFP)

A hatodik US Open-döntőjére készülő szerb vasárnap az ötszörös győztes Roger Federerrel játszik, aki három szettben legyőzte honfitársát, Stan Wawrinkát.

Federer Richard Gasquet felülmúlása után ismét vesztett játszma nélkül jutott tovább, és ahogy az előző körben, most sem veszítette el adogatását, ráadásul a találkozót 92 perc után a tizedik ászával fejezte be.

A 34 éves teniszező hetedszer került be a US Open fináléjába, ugyanakkor korát meghazudtoló formája ellenére 2012-es wimbledoni sikere óta nem nyert Grand Slam-versenyt.

„Nagyon boldog vagyok, mert remekül megy a játék ezen a tornán – mondta Federer a találkozó után. – Keményen dolgoztam az előző években azért, hogy újra döntőzhessek itt, és most végre sikerült. Úgy érzem, a legjobb formámat hoztam eddig, bízom benne, hogy kitart még egy meccsig.”

Djokovics és Federer hatodik alkalommal találkozik egymással 2015-ben – mindegyik összecsapásuk döntő volt.

US OPEN (42 300 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 1.)–Cilic (horvát, 9.) 6:0, 6:1, 6:2
Federer (svájci, 2.)–Wawrinka (svájci, 5.) 6:4, 6:3, 6:1

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
5 órája

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
15 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik