Tenisz: Murray kihagyhatja az ATP-vb-t; salakon a Dk-döntő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.21. 19:06
A BBC információja szerint a brit Andy Murray kész kihagyni az idei ATP-világbajnokságot, hogy a lehető legfelkészültebben vágjon neki a Belgium elleni Davis-kupa-finálénak.

„Az O2 nagy kérdőjel számomra, ha salakon játsszuk a döntőt. Szeretnék edzeni és a legjobban felkészülni a salakra, hogy kész legyek a fináléra” – mondta Murray korábban, a Davis-kupa-döntőbe jutás után.Murray korábban, a Davis-kupa-döntőbe jutás után.

Az ATP-világbajnokságot idén is a londoni O2 Arénában rendezik kemény pályán, az esemény november 22-én ér véget, míg a Davis-kupa háromnapos fináléja öt nappal később kezdődik. A rendező belgák úgy döntöttek, hogy a genti Flanders Expo Arénába, salak pályára viszik az év záró eseményét – a Davis-kupa illetékesei kedden hagyhatják jóvá kérvényüket.

„Láthattuk az elmúlt évben Roger Federer példáján, hogy az O2-ben játszandó meccsek nagyon kemények és fizikailag sokat vesznek igénybe. Ha bejutsz a döntőbe, és vasárnap játszol, időre van szükséged. Nem játszhatsz öt meccset a legjobb játékosok ellen úgy, hogy nem pihensz közben” – utalt Murray a svájcira, aki ugyan az előző szezonban bejutott a fináléba Londonban, ám – a végül megnyert Dk-döntőt szem előtt tartva – nem állt ki a kiváló formában lévő Novak Djokovics elleni fináléra.

Andy Murray az elmúlt hat évből ötször ott volt az ATP-vb-n, a legjobb eredménye a 2012-es és a 2010-es elődöntő.

Legfrissebb hírek

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
4 órája

Alexander Zverev a negyedik résztvevője az ATP-világbajnokságnak

Tenisz
2025.10.24. 18:48

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
2025.10.24. 10:29

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50
Ezek is érdekelhetik