Davis-kupa: Nadal visszatér, Kyrgios kimaradt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.08. 20:05
A volt világelső Rafael Nadal két év után ismét pályára lép a spanyol válogatottban a Davis-kupában, Nick Kyrgios ugyanakkor fegyelmi okokból kimarad az ausztrál nemzeti csapatból.

A 14-szeres Grand Slam-bajnok Nadal az utóbbi négy évben másodszor illesztette be versenynaptárába a Dk-t. A világcsoportból kiesett spanyolok jövő hétvégén Dániában küzdenek annak érdekében, hogy bennmaradjanak az euro-afrikai zóna I-es csoportjában. Conchita Martínez kapitány a gyenge szezont futó Nadal mellett a három év után visszatérő David Ferrerre, továbbá Roberto Bautistára és Fernando Verdascóra is számíthat Odensében.

Az ausztrálok egy szinttel feljebb, a világcsoport elődöntőjében lesznek érdekeltek Nagy-Britannia ellen. Wally Masur kapitány kedden közölte, hogy nem számít a botrányhős Kyrgiosra, hanem Bernard Tomicot, Lleyton Hewittot, Sam Groth-t és Thanasi Kokkinakist hívja be a glasgow-i párharcra.

A 20 éves Kyrgios idén Wimbledonban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a vádak szerint nem küzdött teljes erőbedobással az egyik meccsén, majd Montrealban a svájci Stan Wawrinkának „szólt be” alattomosan a mérkőzésük közben. Utóbbiért a férfi versenyeket szervező ATP pénzbírságot és 28 napos felfüggesztett eltiltást szabott ki rá.

„Hagyunk időt neki, hogy a saját személyes és szakmai fejlődésével foglalkozzon” – jelentette ki Masur.

Legfrissebb hírek

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
4 órája

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
2025.10.24. 10:29

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48
Ezek is érdekelhetik