Tenisz: Babos kikapott a bogotái torna 1. fordulójában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.14. 23:46
A hetedik helyen kiemelt Babos Tímea három játszmában kikapott a hazai környezetben játszó Mariana Duque-Marinótól a bogotái salakpályás teniszverseny első fordulójában.

Korábban egyszer találkozott egymással a két játékos, az idei monterreyi tornán kemény pályán néhány hete Babos 6:3, 6:2-re nyert. A hetedik helyen kiemelt magyar játékos ezúttal az első három adogatójátékát elbukva 4:1-es hátrányba került az első szettben, amelyet már nem is tudott megmenteni.

A második játszmában 3:3-ig fej fej mellett haladtak, ekkor Babos kettős hibával elvesztette a szervajátékát, de 5:4-nél sikerült visszabrékelnie.

Eljutottak a tie-breakig, amelyben Babos 4–2-ről fordított, két szettlabdát veszni hagyott, három mérkőzéslabdát hárított, majd a 12–10-re megnyerte a rövidítést.

A döntő játszmában ismét 3:3-nál tört meg a magyar teniszező, aki ezután már nem nyert gémet, így a világranglistán nála 47 hellyel hátrébb sorolt kolumbiai jutott tovább – 2 óra 22 perces küzdelmet követően.

WTA-TORNA, BOGOTÁ (250 000, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ

Duque Marino (kolumbiai)–Babos (magyar, 7.) 6:4, 6:7, 6:3
Kovinics (montenegrói)–Pérez (kolumbiai) 6:4, 6:1
Falconi (amerikai, 8.)–Cirstea (román) 6:4, 6:1
Pereira (brazil)–Schiavone (olasz, 4.) 6:1, 6:4
Minella (luxemburgi)–Mayr-Achleitner (osztrák) 4:6, 7:5, 6:2
Panova (orosz)–Tomljanovic (horvát, 3.) 6:4, 6:1
Svedova (kazah, 5.)–Zanevszka (ukrán) 6:4, 6:7, 6:2
Vickery (amerikai)–K. Kucová (szlovák) 6:0, 5:7, 6:4
Gibbs (amerikai)–Rodionova (ausztrál) 6:3, 7:5
Puig (Puerto Ricó-i, 2.)–Burger (holland) 6:2, 6:3

Legfrissebb hírek

Döntés a rövidítésben, Babos Tímeáék bejutottak az elődöntőbe Tokióban

Tenisz
3 órája

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
6 órája

Tokiói tenisztorna: Babosék a negyeddöntőben

Tenisz
2025.10.22. 10:33

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímeáék szettelőnyről elbukták a ningpói döntőt

Tenisz
2025.10.19. 10:41

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50
Ezek is érdekelhetik