Australian Open: intézkedési terv kánikula esetére

Vágólapra másolva!
2014.12.02. 16:03
A január 19-én kezdődő Australian Open tenisztorna szervezői közölték, hogy intézkedési irányelvekkel készülnek az esetleges „extrém hőségre”, amely miatt rendre panaszkodnak a játékosok.

Az idei viadalon csupán négy óráig szünetelt a játék annak ellenére, hogy a 40 fokot meghaladó kánikulában megolvadtak a vizes palackok, a labdaszedők közül többen elájultak, a teniszezők pedig hányingerrel és rosszulléttel küszködtek.

Craig Tiley, az Australian Open igazgatója kedden azt mondta, a vezetőbíró akkor fogja számításba venni az irányelvek alkalmazását, ha a hőmérséklet eléri a 40 fokot. Ekkor páratlan számú gémnél vagy a rövidítés végeztével megáll a játék.

„Az is segít a helyzeten, hogy jövőre már a harmadik legnagyobb stadion, a Margaret Court Arena is befedhető lesz” – tette hozzá.

Januárban a kanadai Frank Dancevic az első fordulós mérkőzése közben összeesett a pályán, és egy percre elvesztette az eszméletét.

„Embertelen körülmények vannak, ez senkivel szemben sem tisztességes. Addig játszatnak bennünket a kánikulában, amíg meg nem hal valaki” – nyilatkozta akkor.

Legfrissebb hírek

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52

Dimitrov kihagyja a US Opent

Tenisz
2025.08.13. 15:06

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
2025.08.13. 12:40

Szeles Mónikának a betegsége új kezdetet jelent

Tenisz
2025.08.12. 17:09

Megszületett Rafael Nadal második gyermeke

Tenisz
2025.08.09. 15:53

Visszalépett a US Opentől a női világranglista 12. helyezettje

Tenisz
2025.08.09. 09:05

A bajnokcsináló – sztárportré Darren Cahillről

Képes Sport
2025.08.07. 15:02
Ezek is érdekelhetik