Tenisz: ütőtörés után fordított S. Williams a vb-elődöntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.25. 11:01
null
Serena Williams kissé átformázta az ütőjét (Fotók: Reuters)
Serena Williams szetthátrányból fordítva 2:6, 6:3, 7:6-ra legyőzte Caroline Wozniackit, ezzel bejutott a női teniszezők szingapúri világbajnokságának döntőjébe. Ellenfele Simona Halep lesz, aki két játszmában intézte el Agnieszka Radwanskát.

A csoportból csak kisebb szerencsével továbbjutó Serena Williams olyan játékot mutatott be a mérkőzés elején, mint a Simona Halep elleni lebőgésekor. Pillanatok alatt 3:0-s hátrányban találta magát, 4:2, 40:0-nél pedig, miután a hálóba ütötte a labdát, szétzúzta ütőjét.

Az első szett elúszott számára, a másodikban viszont rendezte gondolatait, és elképesztő győzni akarással küzdött. Egyenlített is 6:3-mal, a döntő játszmában azonban Wozniacki felnőtt a szintjére, és többek között egy mérkőzéslabda hárításával kiharcolta a tie-breaket.

Ebben 4–1-re vezetett a szőke dán, ám Williams néhány hálós ütés segítségével 6–4-re fordított. Újabb két meccslabdához jutott tehát az amerikai világelső, de ezekkel sem tudott élni. Egy ász hozta meg számára a negyedik lehetőséghez, és ekkor Wozniacki szélesre ütötte a labdát, így végül Serena mégiscsak ott van a döntőben.

Caroline Wozniacki közel állt a bravúrhoz
Caroline Wozniacki közel állt a bravúrhoz

Az izgalmaknak ezzel vége is lett, hiszen az elődöntő második mérkőzése már egyoldalú csatát hozott. Halel két 6:2-es játszmában intézte el Agnieszka Radwanskát, így újra összemérheti erejét és ügyességét Williamsszel, akit valószínűleg hajt majd a „bosszúvágy” is.

Simona Halep élete első WTA-vb-jén döntőbe jutott
Simona Halep élete első WTA-vb-jén döntőbe jutott

WTA-VB, SZINGAPÚR
ELŐDÖNTŐ

S. Williams (amerikai, 1.)–Wozniacki (dán, 8.) 2:6, 6:3, 7:6 (8–6)
Halep (román, 4.)–A. Radwanska (lengyel, 6.) 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
18 órája

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00
Ezek is érdekelhetik