Aus. Open: Nem játszottam valami fényesen - Babos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.15. 15:53
Az előzetes tervekkel ellentétben Babos Tímea nem az Australian Openen próbálja ki a vegyes páros versenyszámot. A 20 éves magyar teniszező és Mariusz Frystenberg éppen lemaradtak a főtábláról, így Babos már csak női párosban javíthat az egyéni búcsú után. A horvát Petra Marticcsal magyar idő szerint csütörtök délelőtt mutatkoznak be a Dominika Cibulková, Yanina Wickmayer szlovák, belga páros ellen.

„Ezen a versenyen eddig nem fogta a kezemet Fortuna. Miközben eddig az összesített ranglista-helyezések alapján 67. és 75. között volt a vegyes páros főtáblájának alsó határa, mi ezúttal az ötvenhattal maradtunk le – magyarázta Babos, aki a szlovák Anna Schmiedlová ellen kedden 4:6, 6:4, 7:5-re elveszített egyéni meccset is elemezte. – Nem játszottam valami fényesen, de így is nagyon sok lehetőségem volt. Sajnos nem tudtam élni velük. Pozitív, hogy hátrányból felzárkóztam, de nem tudtam azt játszani, amit szerettem volna. Ebből a meccsből is sokat tanultam, amit próbálok a jövőbeli versenyeken kamatoztatni.”Babos, aki a szlovák Anna Schmiedlová ellen kedden 4:6, 6:4, 7:5-re elveszített egyéni meccset is elemezte. – Nem játszottam valami fényesen, de így is nagyon sok lehetőségem volt. Sajnos nem tudtam élni velük. Pozitív, hogy hátrányból felzárkóztam, de nem tudtam azt játszani, amit szerettem volna. Ebből a meccsből is sokat tanultam, amit próbálok a jövőbeli versenyeken kamatoztatni.”

 

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Tenisz
11 órája

Ezt nagyon kevesen csinálták meg – Babos Csaba a WTA-vb-n döntős Babos Tímeáról

Tenisz
22 órája

Ribakina Szabalenka legyőzésével lett világbajnok

Tenisz
2025.11.08. 19:06

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51

Nem jött össze Babosnak a negyedik világbajnoki cím

Tenisz
2025.11.08. 15:55

WTA-vb: Babos Tímea hat év után újra világbajnok lehet!

Tenisz
2025.11.07. 23:30

Bajnokverés – elődöntőben Babosék a WTA-világbajnokságon!

Tenisz
2025.11.06. 15:04

WTA-vb: Anisimova kiejtette a 2023-as világbajnok Swiateket

Tenisz
2025.11.05. 20:23
Ezek is érdekelhetik