Tenisz: Nadalt óvatosságra intették, kihagyja a hallei tornát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.08. 14:35
A vasárnap Roland Garros-döntőt játszó Rafael Nadal orvosai tanácsára kihagyja a jövő heti hallei füves pályás tenisztornát.

Nadal több mint féléves kényszerszünet után februárban tért vissza, térde pedig meglepően jól bírta a terhelést, így ezt a tavaszt is rengeteg mérkőzéssel zárta.

„Idén nem játszhatok Halléban – áll a spanyol teniszező által kiadott közleményben. – A mögöttem hagyott hónapok és az ezalatt lejátszott meccsek után az orvosaim azt javasolták, hogy a Roland Garros után tartsak néhány nap pihenőt, mielőtt elkezdek felkészülni a füves pályás idényre. Mindannyian tudjuk, hogy az átállás nem könnyű, és ehhez most másképp kell hozzáállnom. Nagyon sajnálom a németországi, különösen a hallei szurkolóimat, mivel minden évben elképesztő fogadtatásban részesítenek, tavaly pedig a szervezők is igazán különlegessé tették a versenyt számomra.”

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
Tegnap, 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11
Ezek is érdekelhetik