Tenisz: Nadal legyőzte Federert Indian Wellsben

Vágólapra másolva!
2013.03.15. 04:51
null
Rafael Nadal két szettben legyőzte Roger Federert (Fotó: Action Images)
Rafael Nadal két szettben felülmúlta Roger Federert az Indian Wells-i ATP-torna negyeddöntőjében.

 

A két teniszező azért találkozott atorna ilyen korai szakaszában, mert Nadal a sérülése miatt több hónapos kihagyásra kényszerült, és a világranglistán visszacsúszott az ötödik helyre. Bánhatja ezt az első négyből „érkező" Roger Federer, hiszen pont megkapta a spanyolt, aki a 29. egymás elleni meccsükön a 19. győzelmet aratta – ezek szerint a térde ezen a napon jól bírta a strapát.

Az első felvonást Nadal a játszma egyetlen brékjével fordította a maga javára, 3:3 után egy remek fonákkal ütötte el a labdát. A szettet végül a negyedik lehetőségéből húzta be. A másodikban Federer 3:2-ig bírta a tempót, de ezt követően nem nyert gémet, és végül megadta magát.

Nadal az elődöntőben a cseh Tomás Berdychhel küzd meg.

ATP 1000-ES TORNA, INDIAN WELLS (4 330 625 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Nadal (spanyol, 5.)–Federer (svájci, 2.) 6:4, 6:2

KORÁBBAN
Berdych (cseh, 6.)–K. Anderson (dél-afrikai) 6:4, 6:4

PÉNTEKEN JÁTSSZÁK
Djokovics (szerb, 1.)–Tsonga (francia, 8.)
Murray (brit, 3.)–Del Potro (argentin, 7.)

Legfrissebb hírek

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
Tegnap, 11:00

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
2025.07.06. 11:13

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11

Sinner megállíthatatlan, szettveszteség nélkül nyert harmadszor is

Tenisz
2025.07.05. 16:40

Wimbledon: Stollár párosban, Babos vegyes párosban jutott tovább

Tenisz
2025.07.05. 15:38

Ötven éve lett Arthur Ashe a „fehér sport” úttörője

Népsport
2025.07.05. 09:26

Gálfi nagyot küzdött, de kikapott a 13. kiemelttől Wimbledonban

Tenisz
2025.07.04. 14:34
Ezek is érdekelhetik