Murraynek sikerült, Nadalnak nem, Serena Williams pedig döntős

Vágólapra másolva!
2009.04.03. 07:32
Fantasztikus mérkőzést és háromórás küzdelmet hozott a miami tenisztornán a Juan Martín del Potro–Rafael Nadal negyeddöntő, melyet drámai csatában az argentin játékos nyert meg. Del Potro az elődöntőben Andy Murrayvel csap össze, aki a negyeddöntő másik csütörtök esti találkozóján rendkívül simán verte meg Fernando Verdascót. A nőknél Serena Williams legyőzte nővérét, Venust, s ezzel amellett, hogy bejutott a fináléba – ahol Viktorija Azarenkával találkozik majd –, megőrizte első helyét a világranglistán.
Del Potro pályafutása egyik legnagyobb győzelmét aratta
Fotó: Reuters
Del Potro pályafutása egyik legnagyobb győzelmét aratta
Del Potro pályafutása egyik legnagyobb győzelmét aratta
Fotó: Reuters
Del Potro pályafutása egyik legnagyobb győzelmét aratta

A hosszú labdamenetekben türelmesen játszó Del Potro nyerte meg az első játszmát, majd a másodikban is brékelőnnyel vezetett, de a világelső Nadal nagyon összekapta magát, 1:2-ről 5:2-re fordított, és kiegyenlített.

A döntő szett elején aztán a spanyol nullára vette el ellenfele adogatását, majd 2:0 után egy parádés labdamenetet követően dupla brékelőnyre tett szert.

Ez sem volt elég: a 20 éves argentin – aki a számos honfitársát soraiban tudó közönség támogatását is élvezte – ismét feljavult, Nadal pedig ki nem kényszerített hibákkal „segítette” egyre közelebb a győzelemhez. Del Potro visszahozta a meccset, sőt 6:5-nél két mérkőzéslabdája is volt, ám Nadal ekkor még visszatáncolt a szakadék széléről. A rövidítésben már nem: a dél-amerikai teniszező 7–3-ra megnyerte a tie-breaket, ezzel pedig a negyeddöntőt is.

„Csodálatos meccs volt a közönség szempontjából, számomra viszont borzalmas – mondta letörten az összecsapás után az alulmaradó világelső, aki ezt megelőzően még szettet sem vesztett a Del Potro ellen megvívott négy mérkőzésén. – Szinte végig rosszul teniszeztem, a döntő játszmában pedig 3:0-s vezetésem után még pocsékabbul. Katasztrofális volt.”

„Mentálisan és játékban is jobb voltam nála – értékelt Del Potro. – A hosszú labdamenetekben én irányítottam, ez döntött a harmadik szettben is. Jól szerváltam, a tenyerest nagy biztonsággal ütöttem. Rafát csak akkor lehet megverni, ha jó formában vagy, és a játék minden elemében remekelsz. Ma nagy dolgot vittem véghez, hihetetlenül játszottam. Megvertem a világelsőt!”

Amilyen nagy csatát hozott kettejük ütközete, olyan egyoldalú volt a negyeddöntő utolsó párharca. Andy Murray mindössze három gémet veszített a spanyol Fernando Verdasco ellen, s ezzel némi elégtételt vett az idei Australian Openen elszenvedett ötszettes vereségéért.

SERENA DÖNTŐS, EZZEL MEGTARTOTTA ELSŐ HELYÉT A VILÁGRANGLISTÁN

A nőknél már egy körrel előrébb járnak: a korábban Szávay Ágnest búcsúztató Viktorija Azarenka jutott be elsőként a döntőbe, ahová Serena Williams követte őt.
Serena testvérével, Venusszal csapott össze az elődöntőben, és 6:4, 3:6, 6:3-as győzelmével amellett, hogy 10–10-re alakította kettejük örökmérlegét, elérte, hogy a jövő héttől is az ő nevével kezdődjön a világranglista. Ha nem jutott volna be a fináléba, akkor a 2. helyen álló Dinara Szafina letaszította volna a trónról.
„Azt hiszem, jobban örülök annak, hogy az első helyen maradok, mint magának a győzelemnek” – árulta el Serena a meccs után, míg Venus azt hangsúlyozta, hogy hiába volt szó a húgáról, nem adta ingyen a sikert, nyerni szeretett volna.


SONY ERICSSON OPEN, MIAMI (4 500 000 dollár, kemény pálya)

FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Del Potro (argentin, 6.)–Nadal (spanyol, 1.) 6:4, 3:6, 7:6
Murray (brit, 4.)–Verdasco (spanyol, 8.) 6:1, 6:2
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Federer (svájci, 2.)–Djokovics (szerb, 3.)
Murray–Del Potro

NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
S. Williams (amerikai, 1.)–V. Williams (amerikai, 5.) 6:4, 3:6, 6:3
A DÖNTŐBEN
S. Williams–Azarenka (fehérorosz, 11.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik