Murray visszavágott Federernek az US Openen elszenvedett vereségért

Vágólapra másolva!
2008.10.18. 16:14
Andy Murray nagy csatában, 3:6, 6:3, 7:5-re felülmúlta Roger Federert a madridi tenisztorna elődöntőjében. A skót játékos az elbukott első szettet követően jobban játszott ellenfelénél, így megérdemelt sikert aratott. Ellenfele a Nadal–Simon párharc győztese lesz.
Murray már harmadszor verte meg Federert karrierje során
Fotó: Reuters
Murray már harmadszor verte meg Federert karrierje során
Murray már harmadszor verte meg Federert karrierje során
Fotó: Reuters
Murray már harmadszor verte meg Federert karrierje során

A mérkőzés előtt Andy Murray azon kevés teniszező közé tartozott, akiknek nem negatív a mérlegük Roger Federer ellen. A skót játékos 2–2-re állt a madridi összecsapásuk előtt a svájcival, igaz, a legutóbbi találkozásukkor, az idei US Open döntőjében simán nyert Federer.

Ezt a meccset is jól kezdte a 13-szoros Grand Slam-győztes, hiszen az első szettet 6:3-ra megnyerte. Sok különbség ugyan nem volt a két játékos között, de a több szép elütést is bemutató Federer a két bréklabdájából egyet kihasznált, ez pedig elégnek is bizonyult a számára.

A második játszma is csak egy bréket hozott, azzal a különbséggel, hogy ez Murray nevéhez fűződött. A világranglista negyedik helyén álló 21 éves teniszező ráadásul 40:15-ös Federer-vezetésről fordította meg a játékot, ezzel 3:1-re meglépett, és ezt követően érett teniszt bemutatva a szettet is megnyerte – jöhetett tehát a döntő felvonás.

Ezt Murray kezdte jobban, sokkal meggyőzőbb teniszt produkálva nagyobb nevű ellenfelénél, az eredményben azonban ez nem mutatkozott meg, mivel a svájci szíve a legkritikusabb pillanatokban mindig a helyén volt, így (ekkor még) nem került brékhátrányba.

Egészen 5:5-ig, ekkor ugyanis a hetedik lehetőségével már élni tudott a skót, azaz egy játékra került a győzelemtől.

Murraynek végül az utolsó lépést is sikerült megtennie: hozta saját adogatását, s ezzel sokáig emlékezetes találkozón ismét legyőzte a svájci fenomént. Az valószínűleg eszébe sem jutott, hogy így újra pozitív a mérlege Federerrel szemben...

Az elődöntő másik meccsén a hazai pályán szereplő Rafael Nadal a torna meglepetésemberével, a francia Gilles Simonnal játszik.

ATP-MESTERTORNA, MUTUA MADRILENA MASTER, MADRID (3 120 000 dollár, kemény pálya)

EGYES, ELŐDÖNTŐ
Murray (brit, 4.)–Federer (svájci, 2.) 3:6, 6:3, 7:5
KÉSŐBB
Nadal (spanyol, 1.)–Simon (francia)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik