Nadal a helyiek reménységén keresztül jutott az elődöntőbe

Vágólapra másolva!
2008.07.02. 21:45
Rafael Nadal sem hibázott a wimbledoni verseny mai, férfi negyeddöntői során, és Andy Murrayt 6:3, 6:2, 6:4-re verve ismét elődöntőben jutott az angol fővárosban. Előtte Roger Federer és Marat Szafin jutott be a legjobb négybe. A negyedik kiadó helyre Rainer Schüttler és Arnaud Clément pályázik.
Nadal lemásolná Borg bravúrját
Foró: Reuters
Nadal lemásolná Borg bravúrját
Nadal lemásolná Borg bravúrját
Foró: Reuters
Nadal lemásolná Borg bravúrját

Bár skót származású – és erre büszke is –, az angol szurkolók sajátjuknak érzik Andy Murrayt, aki így a Nadal elleni mérkőzésen is élvezhette a szurkolók támogatását.

Hamar kiderült, hogy ezzel nem sokra megy, ugyanis az első szettet – miután 4:3-nál elvesztette adogatójátékát – 6:3-ra elbukta. Ez mintha kicsit el is vette volna a kedvét, a folytatásban sem róla szólt ez a mérkőzés.

Nadal alapvonaljátékára nem volt ellenszere a skót fiúnak, így a mallorcai balkezes ezt a szettet még simábban nyerte meg.

Nem volt ismeretlen a szituáció Murray számára, hisz az előző fordulóban is kétszettes hátrányban volt, de ott még sikerült a fordítás a francia Richrd Gasquet ellen. Sejteni lehetett, hogy most ez másképp lesz.

Bár a harmadik játszmára összekapta magát a 12. helyen kiemelt brit játékos, ezúttal sem tudott Nadal fölé nőni. Olykor-olykor úgy játszottak, mintha salakon lennének, hosszú labdamenetekben ugyanis nem volt hiány, így a közönség legalább szép teniszt láthatott.

A vége 6:3, 6:2, 6:4 lett a spanyolnak, aki így továbbra is reménykedhet benne, hogy Björn Borg 1980-as bravúrja óta elsőként nyeri meg egy adott évben a Roland Garrost és Wimbledont.

Nadal még nem tudja, ki ellen kell játszania az elődöntőben, mivel a Schüttler–Clément mérkőzés 6:3, 5:7-es állásnál félbeszakadt, és csak csütörtökön folytatódik (ennek a győztesével játszik a spanyol).

WIMBLEDON

FÉRFI EGYÉNI, NEGYEDDÖNTŐ
Nadal (spanyol, 2.)–Murray (brit, 12.) 6:3, 6:2, 6:4

KORÁBBAN

FÉRFI EGYÉNI, NEGYEDDÖNTŐ
Federer (svájci, 1.)–Ancic (horvát) 6:1, 7:5, 6:4
Szafin (orosz)–López (spanyol, 31.) 3:6, 7:5, 7:6, 6:3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik