Szávay Ágnes 50 percig pazarul teniszezve került a második körbe

Vágólapra másolva!
2008.06.23. 21:05
Az angol nyílt teniszbajnokság első fordulójában a 15. helyen kiemelt Szávay Ágnes a 17-es pályán lépett fűre az olasz Tathiana Garbin ellen. A magyar lány egész jól játszott, helyenként kifejezetten okos, látványos megoldásokat választott, ráerőltette játékát a sokat hibázó ellenfelére, és valós esélyt nem hagyott neki a továbbjutásra.
Szávay szinte végig rendkívül koncentráltan játszott
Fotó: AFP (archív)
Szávay szinte végig rendkívül koncentráltan játszott
Szávay szinte végig rendkívül koncentráltan játszott
Fotó: AFP (archív)
Szávay szinte végig rendkívül koncentráltan játszott

Az olasz kezdte az adogatást, első szerváját a hálóba vágta, és ugyan egy ideig úgy tűnt, hogy behúzza saját szerváit, végül a magyar lány elvette olasz riválisa adogatójátékát és lépéselőnybe került. Ez a brék lendületet adott Áginak és tíz perc játék után máris Szávay 3:1-es vezetését mutatta az eredményjelző.

Az első játszma aztán viszonylag gyorsan véget is ért, Ági másodszor is elvette a világranglistán jelenleg még csak a 80. helyen álló olasz adogatását, aztán hozta a sajátját (5:1), és végül egy újabb könnyed brékkel 20 perc alatt 6:1-re nyerve rövidre zárta az első szett kérdését.

A második játszma is úgy kezdődött, ahogy az első, Ágié lett az első játszma – igaz, most a hagyományos módon, saját szerváját nyerte. A felek ekkor igazán látványos teniszt is mutattak be, mindketten próbálkoztak átemelni a hálóhoz befutó ellenfelet, Ági kemény keresztütéseket is bevetett, mégsem tudta elvenni az olasz adogatásait, 1:1.

Amikor aztán Szávay 2:1-re vezetett a második szettben megpróbálta Garbin átvenni a mérkőzés irányítását, de Ági az olasz ütője mellé tett pazar elütéssel mentálisan is padlóra küldte a labdamenet fáradalmait a füvön kipihenő ellenfelét.

Úgy nagyjából ekkor vált egyértelművé Garbin számára, hogy az ő wimbledoni tornája idén is egy – rendkívül rövid – mérkőzésig tart. A 31 éves olasz kilencedik alkalommal vett részt füves pályás Grand Slamen, és csak az utóbbi két évben sikerült egynél több meccset játszania a főtáblán.

Idén sem, noha a végén 4:1 után még hozta a saját adogatását, és sikerült elvennie Szávay adogatását is, a legfrissebb világranglistán 15. helyet elfoglaló ellenfelét nem billentette ki egyensúlyából.

A magyar lány a végén aztán a vártnál nehezebben tudta befejezni az összecsapást: elvette ugyan az olasz adogatását, de a sajátjánál három bréklabdát adott ellenfelének, aki viszont nem élt ezekkel – holott egyenlő után újabb labdái voltak a meccsben maradáshoz.

Garbin a végén ugyan nagyon komoly ellenállást mutatott, de Ági az utolsó három gémet leszámítva a 63 percig tartó összecsapásból legalább 50 percen keresztül egyértelműen fölényben játszott.

Szávay a következő fordulóban a Magdalena Rybarikova–Monica Niculescu összecsapás győztesével játszik – itt egyébként 20 perc játék után jelenleg az első szettben Rybarikova vezet 3:1-re. A mérkőzésre valószínűleg szerdán kerül sor.

WIMBLEDON

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Szávay Ágnes (magyar, 15.)–Tathiana Garbin (olasz) 6:1, 6:3

A MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁJA

Szávay (HUN) Garbin (ITA)
Első szerva (%) 34/57=60% 36/49=73%
Ász 0 2
Kettőshiba 3 1
Ki nem kényszerített hiba 9 7
Nyert pontok első szerva után (%) 22/34=65% 19/36=53%
Nyert pontok második szerva után (%) 16/23=70% 4/13=31%
Nyert pontok fogadóként 26/49=53% 19/57=33%
Brékpontok 5/7=71% 1/6=17%
Nyert pontok a hálónál 10/15=67% 12/29=41%
Összesen nyert pontok 64 42
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik