Czink Melinda a második fordulóig bírta a prágai versenyen

Vágólapra másolva!
2008.05.01. 16:10
Czink Melinda a második fordulóban búcsúzott a 145 ezer dollár összdíjazású prágai női tenisztornától. A magyar teniszezőnő Katarina Srebotnikkal vivott meccset, és 6:0, 6:2-es vereséget szenvedett.
Czink Melinda eddig bírta
Czink Melinda eddig bírta
Czink Melinda eddig bírta
Czink Melinda eddig bírta

Czink Melinda a nyolcaddöntőben folytatta a csütörtöki napon Prágában. A magyar teniszező a negyedik helyen kiemelt Katarina Srebotnikkal találkozott. A szlovén aztán szemernyi esélyt sem adott Czinknek, akit végül 6:0, 6:2-re vert.

Az egész mérkőzés mindössze ötvenkét percig tartott, ezalatt Czink vajmi kevés ellenállást tudott kifejteni a verseny negyedik kiemeltje ellen.

Sőt! Az első szettben mindössze hat labdamenetet nyert a magyar teniszező, ami finoman szólva is rendkívül szerény teljesítmény.

A második játszmára némiképp összekapta magát Czink, de ez is csak két játék megnyerésében mutatkozott meg. Ebben a szakaszban azonban már a labdamenetek negyven százalékát hozta a magyar lány.

Srebotnik profizmiusát, és a két sportoló közötti tudáskülönbséget jelzi, hogy a szlovák teniszező mind az öt bréklabdáját értékesítette. Czinknek egyszer sem nyílt alkalma arra, hogy elnyerje ellenfele szervajátékát.

A két teniszezőnek ez volt az első összecsapása WTA-tornán.

Czink párosban a negyeddöntőben búcsúzott.

PRÁGA, NŐI EGYES

2. FORDULÓ
Srebotnik (szlovén, 4.)–Czink 6:0, 6:2
Zvonarjova (orosz, 1.)–Rybarikova (szlovák) játék nélkül
Peer (izraeli, 2.)–Pironkova (bolgár) 7:5, 6:2
Azarenka (fehérorosz, 3.)–Pucsek (fehérorosz) 6:2, 6:2
Legfrissebb hírek

Czink Melinda szettet nyert, de vereséget szenvedett Los Angelesben

Tenisz
2009.08.04. 22:04

Tenisz: kiesett az első kiemelt Serena Williams Stanfordban

Tenisz
2009.08.01. 02:08

Tenisz: Czink sikerrel kezdett a stanfordi WTA-tornán

Tenisz
2009.07.29. 01:36

Czink a párosok között két játszma után búcsúzott az első fordulóban

Tenisz
2009.06.24. 18:32

Wimbledon: Mauresmo szerint jó kezű teniszező volt az ellenfele

Tenisz
2009.06.23. 23:53

Sokak szerint Murray állíthatja meg Federert – de a svájci szerint nem

Tenisz
2009.06.22. 11:38

<b>Wimbledon: Szávay Flipkens, Czink Mauresmo ellen kezd</b>

Tenisz
2009.06.19. 13:36

Czink Mauresmo ellen kezd, Federer egy ágra került Söderlinggel

Tenisz
2009.06.19. 13:23
Ezek is érdekelhetik