Az egykori világelső, az aktív pályafutását 2002-ben befejező Pete Sampras 6:4, 6:2-re legyőzte a német Tommy Haast a kaliforniai San Joséban megrendezett SAP Open nevű bemutató versenyen hétfőn. Kérdésre válaszolva kijelentette: semmi oka arra, hogy a visszatérésen gondolkodjon.

Action Images
Pete Sampras régi önmagára emlékeztetett

Action Images
Pete Sampras régi önmagára emlékeztetett
Sampras legutóbb novemberben játszott Macaun hasonló mérkőzést, akkor a jelenlegi világelső Roger Federer volt az ellenfele.
Federer az első két összecsapást megnyerte, az utolsón azonban a 36 éves amerikai 7:6 (10-8), 6:4-re legyőzte a svájci zsenit.
A Haas elleni mérkőzés után az 1988 és 2002 között 14 Grand Slam-győzelmet arató Sampras azt mondta:
„Amikor beléptem a csarnokba, úgy éreztem, hogy nagyot kell alakítanom.”
„Arra nincs semmi okom, hogy visszatérjek” – folytatta, miután a játéka láttán feltették neki az erre irányuló kérdést.
„Nem hiányzik a rivaldafény, nincs szükségem pénzre sem. Nem sérülés miatt vonultam vissza annak idején, érzelmi okok motiváltak. Egyszerűen kiürült a tank, nem maradt bennem semmi.”
„Még egyszer mondom, nincs miért visszatérnem. Nagyon sokat veszíthetek, és alig nyerhetek valamit.”
Haasszal szemben Sampras eleinte kissé bizonytalannak tűnt, volt egy, a kelleténél több mint három méterrel hosszabb tenyerese, egy kettős hibája, de az idő előrehaladtával egyre jobban belelendült, még a rá annyira jellemző felugrásos lecsapást is bemutatta néhány alkalommal.
Később egyre többször jött fel a hálóhoz, ahol precízen használta ki a lehetőségeit. Jól alkalmazta a szerva-röpte játékot is, amelyet fénykorában senki nem tudott nála jobban.
A mérkőzést az amerikai AP hírügynökség jelentése szerint 8812 néző látta a helyszínen.
Legfrissebb hírek

Tenisz: Kugyermetova negyeddöntős San Joséban
Tenisz
2022.08.04. 22:33

Tenisz: ennyit változtak a wimbledoni legendák – galéria
Tenisz
2022.06.26. 13:53

Tenisz: Sampras szerint Djokovics minden idők legjobbja
Tenisz
2021.11.16. 11:30

Tenisz: Tommy Haas hivatalosan is bejelentette visszavonulását
Tenisz
2018.03.16. 09:02

Tenisz: lehet, hogy ez volt Tommy Haas utolsó mérkőzése
Tenisz
2017.08.01. 20:47

Tenisz: Példaképekre lenne szükség Magyarországon – Tommy Haas
Tenisz
2017.07.10. 10:42
Ezek is érdekelhetik