Martina Hingist két évre tiltották el doppingvétség miatt

Vágólapra másolva!
2008.01.04. 12:44
A doppingvétséggel vádolt Martina Hingist két évre tiltotta el a Nemzetközi Tenisz Szövetség. A korábbi világelső szervezetében még októberben mutattak ki kokaint.
Martina Hingis
REuters
Martina Hingis
Martina Hingis
REuters
Martina Hingis

Martina Hingis három év kihagyás után 2006-ban tért vissza a tenisz világába, és azóta nyert három tornát (Kolkata, Róma és Tokió).

A korábbi világelső svájci versenyző a wimbledoni teniszbajnokságon akadt fent az ellenőrzésen, amikor szervezetében kokain nyomát mutatták ki. Hingis ugyan tagadott, de fellebbezését elutasították, és két évre eltiltották.

Az eltiltás 2007. októberétől lépett életbe, de Hingis novemberben úgy döntött, hogy nem folytatja pályafutását. A 27 éves versenyző elveszti ranglista-pontjait, valamint vissza kell fizetnie azokat a pénzdíjakat, amelyeket a wimbledoni teniszbajnokságon, valamint az azt követő tornákon nyert.

Pályafutása során Hingis 43 WTA-tornát nyert, köztük öt Grand Slam-versenyt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik