| Nyikolaj Davigyenko (orosz) | Fernando Gonzalez (chilei) | 6:4, 6:3 |
Nyikolaj Davigyenko két játszmában legyőzte a chilei Fernando Gonzalezt a közel négy és fél millió dollár összdíjazású Mesterek Kupáján, Sanghajban. Az orosz versenyző ezzel első sikerét könyvelhette el a Vörös csoportban. Ez az eredmény azonban nem a világranglista negyedik helyezettjének jött a legjobban, hanem Roger Federernek, ugyanis ennek köszönhetően bejutott az elődöntőbe.

Reuters
Nyikolaj Davigyenko megküzdött a győzelemért

Reuters
Nyikolaj Davigyenko megküzdött a győzelemért
Roger Federer számára legalább olyan fontossággal bírt ez a mérkőzés, mint a sajátja Andy Roddick ellen, hiszen azt már korábban tudni lehetett, hogy amennyiben Nyikolaj Davigyenko megnyeri a Gonzalez elleni összecsapást, akkor a chilei hiába verte meg őt, a svájci mégis bejut a torna elődönőtéjébe.
Ezúttal is – csakúgy, mint szerdán Andy Roddick ellen – borzasztóan kezdett Fernando Gonzalez. A chilei rögtön az első adogatását elvesztette, így az orosz már 3:0-ra vezetett.
A folytatásban azonban feljött az idei Australian Open döntőse, és visszavette a brékelőnyt, majd ki is egyenlített. Azonban ez is kevés volt, a világranglista negyedik helyezettje a nyitó szettben még egyszer elvette Gonzalez adogatását, és ennek köszönhetően az első játszmát 6:4-ra megnyerte.
A második felvonás elején a chilei rögtön elnyerte ellenfele szerváját, de Davigyenko megtette ugyanezt, sőt a saját adogatásai után 2:1-re fordított.
4:3-as orosz vezetésnél aztán az első két mérkőzését elvesztő klasszis élni tudott sokadik bréklabdájával, és 5:3-ra módosította az állást, így a meccsért adogathatott.
Ezután már nem hibázott Davigyenko, megnyerte a mérkőzést, és ezzel megszerezte első győzelmét a tornán.
Azonban nem az orosz volt az, aki a legjobban örülhetett a sikernek, hanem Roger Federer, ugyanis ennek az eredménynek köszönhetően a svájci klasszis jutott másodikként az elődöntőbe a Vörös csoportból.
MESTEREK KUPÁJA. VÖRÖS CSOPORT, 3. FORDULÓ
Legfrissebb hírek

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!
Tenisz
2025.05.24. 18:57

Tenisz: Roger Federer nem gondol a visszatérésre
Tenisz
2023.10.17. 09:49

Párizs 2024: hat magyar cselgáncsozó áll kvótás helyen
Egyéb egyéni
2023.08.07. 21:03

Cselgáncs: Vég Zsombor hetedik a Mesterek Kupáján
Egyéb egyéni
2023.08.06. 12:35

Cselgáncs: Pupp Réka videózás után ötödik
Egyéb egyéni
2023.08.04. 18:50
Ezek is érdekelhetik

