Cselgáncs: Pupp Réka videózás után ötödik

Vágólapra másolva!
2023.08.04. 18:50
Az 52 kilogrammos Pupp Réka ötödik lett a budapesti Papp László Sportarénában zajló cselgáncs Mesterek Kupája pénteki nyitónapján.
Pupp Réka kikapott a bronzmérkőzésen (Fotó: Földi Imre)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Pupp Réka kikapott a bronzmérkőzésen (Fotó: Földi Imre) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

Az olimpiai kvalifikációs sorozat idei legfontosabb állomásán 22 hazai dzsúdós érdekelt, közülük pedig nyolcan kaptak helyet a pénteki programban, de csak a paksiak Európa-bajnoki bronzérmese lépett tatamira alanyi jogon, a Mastersre ugyanis csak a világranglista legjobb 36 versenyzőjét hívják meg. A többiek a rendező jogán jutottak lehetőséghez.

A paksiak Európa-bajnoki bronzérmese a négy között egy igazi klasszissal szállt szembe az olimpiai címvédő koszovói Distria Krasniqi személyében, akit eddigi hét összecsapásukon csak egyszer tudott megverni. A szintén 27 éves ellenfél tekintélyes medálgyűjteményében a tokiói arany mellett két világbajnoki bronz, az Eb-kről pedig egy arany, egy ezüst és két bronz is szerepel.

A nyolcadik csata négyperces alapideje kiegyenlített küzdelmet és két intést hozott, mindkettőt az idén Dohában világbajnoki ötödik Pupp kapta. Az aranypontig tartó hosszabbításból fél perc telt el, amikor Krasniqi egy külső horogdobással földre vitte a világ- és Európa-bajnok Braun Ákos tanítványát, és ipponnal nyert.

A paksiak Európa-bajnoki harmadikja már rendelkezett tapasztalattal a Masters éremcsatáiban, ugyanis két éve Dohában kikapott a bronzmeccsen, és ötödik lett, míg tavaly Jeruzsálemben felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A budapesti a bronzmérkőzésen a vb- és Eb-harmadik izraeli Gefen Primo várt rá, akit mindhárom eddigi találkozójukon megvert. A negyedik csata négyperces alapidejében a 27 éves magyart kétszer, míg riválisát egyszer intették, így jöhetett az aranypontig tartó hosszabbítás. Ebből egy perc telt el, amikor Primo földre vitte az idén Dohában világbajnoki ötödik Puppot, a zsűri pedig videózást rendelt el. Némi tanakodás után a mérkőzésvezető jelezte, hogy a világ- és Európa-bajnok Braun Ákos tanítványa a vállára esett, így az izraeli vazaarival nyert.

Az Atomerőmű SE sportolója 648 világranglistaponttal gazdagodott, összehasonlításul: az Eb-arany 700 pontot ér. Ez azonban aligha érdekelte, amikor könnyeivel küszködve visszatekintett a meccs hajrájára: „Egyáltalán nem éreztem vazaarinak, szerintem a hasamra estem” – nyilatkozta keserűen az MTI-nek. „Nagyon rosszul esik, hogy éppen a hazai közönség előtt maradtam le az éremről, jó lett volna dobogóra állni. A szerzett pontokra nem panaszkodom, mert megszilárdítottam a helyemet az olimpiai kvalifikációs világranglistán, ahol a Masters előtt hatodik voltam” – tette hozzá Pupp Réka.

A 48 kilogrammban Kőszegi Rebeka az osztrák Katharina Tanzerrel szállt szembe, aki fél perc elteltével leszorítást kezdeményezett, és onnan már nem volt visszaút a magyar számára.
Az 57 kilós kategóriában Szász Hanna csak 18 másodpercet töltött a szőnyegen, mivel a német Pauline Starke egy csípődobással hamar véget vetett a küzdelemnek.

A férfiaknál két súlycsoport képviselői léptek tatamira pénteken, a 60 kilós Feczkó Csanád igazi „nagyágyút” kapott a négyszeres világbajnok japán Takato Naohisza személyében, akinek a hátán aranyszínű névfelirat jelezte, hogy ő az olimpiai címvédő is. A Nippon Sport JC sportolója egy ideig állta a sarat, aztán a kategória favoritja előbb egy horog-, majd egy válldobásra kapott vazaarit, így ő jutott tovább.

A szintén 60 kilós Naji Dávid egy vazaarival maradt alul az azeri Balabaj Aghajevvel szemben.

A 66 kg-osoknál Pongrácz Bence remekül helytállva aranyponttal kapott ki a kazah Guszman Kirgizbajevtől, míg Szeredás Botond 1:42 percet bírt a japán Tanaka Rjoma ellen.

A háromnapos szupertornán 59 ország 419 dzsúdósa lép tatamira, az ukrajnai háború miatt az orosz és fehérorosz sportolókat kizárták. A rendező jogán a magyar színeket minden súlycsoportban ketten képviselhetik.

A MAGYAROK PROGRAMJA     
MESTEREK TORNÁJA, BUDAPEST
Augusztus 4., péntek
Férfiak. 60 kg: Feczkó Csanád (Nippon Sport JC), Naji Dávid (Kaposvári JK). 66 kg: Pongrácz Bence (VSD), Szeredás Botond (Nippon Sport JC). Nők. 48 kg: Kőszegi Rebeka (BHSE). 52 kg: Pupp Réka (Atomerőmű SE), Keller Rebeka (Ippon Judo Tatabánya). 57 kg: Szász Hanna (Siklós SE)
Selejtezők, 9, Bronzmérkőzések, döntők, 17
Augusztus 5., szombat
Férfiak. 73 kg: Szegedi Dániel (Budaörsi SC), Szabó Áron (Ippon Judo Tatabánya). 81 kg: Ungvári Attila (Győri AC), Demeter Marcell (MTK Budapest). Nők. 63 kg: Özbas Szofi (BHSE), Varga Brigitta (MTK Budapest). 70 kg: Gercsák Szabina (Atomerőmű SE), Czerlau Jennifer (Miskolci VSC)
Selejtezők, 10, Megnyitó ünnepség, 16.30, Bronzmérkőzések, döntők, 17
Augusztus 6., vasárnap
Férfiak. 90 kg: Tóth Krisztián (MTK Budapest), Sáfrány Péter (Miskolci VSC). 100 kg: Vég Zsombor (Ceglédi VSE), Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE). +100 kg: Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE), Cserkaszov Mihály (Győri AC)
Selejtezők, 9.30, Bronzmérkőzések, döntők, 17.30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik