Justine Henin 1 óra 59 perces csatában, 7:6 (7-2), 6:4-re legyőzte Venus Williamst az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyesének elődöntőjében, így a belga világelső lesz az orosz Szvetlana Kuznyecova ellenfele a fináléban. A nyolc között Szávay Ágnest búcsúztató Kuznyecova korábban 3:6, 6:1, 6:1-re nyert honfitársnője, anna Csakvetadze ellen.

Reuters
A zsúfolásig megtelt Arthur Ashe stadionban kevés ember szurkolt Heninnek, de ez őt nem zavarta

Reuters
A zsúfolásig megtelt Arthur Ashe stadionban kevés ember szurkolt Heninnek, de ez őt nem zavarta
Pályafutása hetedik Grand Slam-győzelmére készülhet Justine Henin New Yorkban, miután magas színvonalú összecsapáson jutott be a fináléba Venus Williams ellen.
Henin már az első játékban elvette a hazai kedvenc adogatását, és 5:4-ig biztosan őrizte is a brékelőnyt, sőt háromszor is játszmalabdája volt.
A 2000-es és 2001-es US Open-győztes Venus azonban mindhármat hárította, sőt visszavette a játékot, sőt 6:5-nél két pontra volt a szett megnyerésétől.
Henin azonban 30:30 után elővette a tartalékait, és kiharcolta a rövidítést, amelyet lényegesen jobban játszva 7-2-re megnyert.
A folytatásban a 2003-as New York-i bajnok belga lány lendületből elhúzott 3:0-ra, így nagyon rosszul állt Venus Williams szénája.
ADATBANKUNKBÓL
A világelső ismét elhúzott 5:3-ra, és a mérkőzésért adogathatott, azonban Venus újabb hihetetlen feltámadást produkált, és megint visszavette a brékelőnyt.
A közönség hatalmas ovációja közepette szerválhatott az 5:5-ért, ám megint nem tudott élni a lehetőséggel.
Henin előnybe került, mérkőzéslabdáig jutott, és az amerikai lány ki nem kényszerített hibájával meg is nyerte a meccset 1 óra 59 perc alatt.
„Mindketten igazán nagyszerűen játszottunk, különösen az első játszma végén” – mondta a sikere után Henin, aki több mint négy év után találkozott ismét Venus Williamsszel.
„Egy kicsit begazoltam, de nagyon küzdöttem, és nagyon boldog vagyok, hogy győztem. Tudtam, hogy agresszíven kell játszanom, nagyszerű, hogy ismét döntőt vívhatok New Yorkban” – tette hozzá.
Henin 2006-ban Marija Sarapova ellen játszotta a torna utolsó meccsét, és 6:4, 6:4-re kikapott az orosz klasszistól.
Most ismét egy orosszal találkozik, azzal a Szvetlana Kuznyecovával, aki 2004-ben nyerte meg a Us Opent.
TENISZ, AMERIKAI NYÍLT BAJNOKSÁG (US OPEN), NEW YORK
JUSTINE HENIN (belga, 1.)–VENUS WILLIAMS (amerikai, 10.) | 7:6 (7-2), 6:4 |
HENIN | V. WILLIAMS | |
Első adogatások (%) | 26/38=68 % | 28/43=65 % |
Ászok | 2 | 3 |
Kettős hibák | 2 | 4 |
Ki nem kényszerített hibák | 14 | 18 |
1. adogatásból nyert pontok | 19/26=73 % | 18/28=64 % |
2. adogatásból nyert pontok | 8/12=67 % | 6/15=40 % |
Nyerő ütések (szervák is) | 16 | 13 |
Pontok fogadóként | 19/43=44 % | 11/38=29 % |
Bréklabdák/brékpontok | 1/2=50 % | 1/1=100 % |
Pontok a hálónál | 4/8=50 % | 9/15=60 % |
Összes megnyert pont | 46 | 35 |
Legfrissebb hírek

BL: kiütéssel jutott döntőbe a Manchester City
Bajnokok Ligája
2023.05.17. 22:55

Király-kupa: megvan a két el Clásico időpontja
Spanyol labdarúgás
2023.01.31. 16:11
Ezek is érdekelhetik