Roger Federer három játszmában verte meg Andy Roddickot

Vágólapra másolva!
2007.09.06. 07:40
Roger Federer és Venus Williams is bejutott az elődöntőbe az amerikai nyílt teniszbajnokságon. Az első helyen kiemelt svájci klasszis Andy Roddickot, a tizenkettedik helyen rangsorolt amerikai pedig Jelena Jankovicsot verte három játszmában.
Roger Federer elődöntős, ott Nyikolaj Davigyenko vár rá
Reuters
Roger Federer elődöntős, ott Nyikolaj Davigyenko vár rá
Roger Federer elődöntős, ott Nyikolaj Davigyenko vár rá
Reuters
Roger Federer elődöntős, ott Nyikolaj Davigyenko vár rá

Két feketébe öltözött klasszis csapott össze egymással az amerikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében: Roger Federer és Andy Roddick.

Az előző US Open-döntő visszavágójának is felfogható összecsapáson az első két szettben a felek képtelenek voltak elvenni egymás adogatását, mindkétszer rövidítésre került sor. Federer nehezen birkózott meg Roddick bivalyerős szerváival, az amerikai 14 ászt is ütött a meccs során. Igaz, erre a svájci tizenöttel válaszolt.

Az első játszmában a rövidítésben 5-4-re vezetett Federer, majd sikerült hárítania Roddick 130 mérföldes erősségű szerváját, és átemelte a hálóhoz befutó amerikait. 6-5-nél pedig egy ásszal zárta le a szettet.

A második játszma rövidítésében 4-4-nél Roddick ezúttal egy 140 mérföldes szervát produkált, Federer azonban remek fonákkal visszaadta, és ezzel az ötödik helyen kiemelt amerikai versenyző nem tudott mit kezdeni. Két labdamenettel később Federer újra egy ásszal hozta a játszmát.

Az első helyen rangsorolt svájci klasszis a harmadik játszmában tudta először elvenni Roddick szerváját 3:2-nél, majd nem sokkal később ez újra sikerült neki, és bejutott a US Open elődöntőjébe, ahol az a Nyikolaj Davigyenko vár rá, aki ellen Federer mind a kilenc összecsapásukat megnyerte.

A nőknél a wimbledoni győztes Venus Williams jutott be utolsónak az elődöntőbe. Az amerikai játékos azonban az első szettben kétszer is elvesztette adogatását, és mivel ellenfele csak egyszer nem tudta hozni saját szerváit, a harmadik helyen kiemelt szerb nyerte az első játszmát.

Williams azonban összekapta magát a második játszmára, és ott sima, 6:1-es győzelmet aratott. A mindent eldöntő harmadik szettben azonban csak a rövidítés döntött, ezt pedig a 12. helyen rangsorolt hazai versenyző nyerte. Az elődöntőben Justine Heninnel kell megütköznie Venus Williamsnek.

US OPEN, FÉRFI EGYES

NEGYEDDÖNTŐ
Federer (svájci, 1.) Roddick (amerikai, 5.) 7:6 (7:5), 7:6 (7:4), 6:2


US OPEN, NŐI EGYES

NEGYEDDÖNTŐ
V. Williams (amerikai, 12.) Jankovics (szerb, 3.) 4:6, 6:1, 7:6 (7:4)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik