Henin-Hardenne visszatér

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2005.03.09. 23:50
Címkék
A korábbi világelső, Justine Henin-Hardenne a március 23-án kezdődő miami WTA-tornán lép újra pályára. A még mindig csupán 22 éves belga teniszező saját honlapján megjelent közlemény szerint "A Nasdaq-100 Open a Grand Slam-viadalok után az egyik legfontosabb verseny, ezért a hosszú kihagyás után megfelelő verseny a visszatérésre". Henin-Hardenne tavaly sokat betegeskedett, ezért csak kilenc tornán tudott elindulni - igaz, ötöt megnyert, beleértve az athéni olimpiát.
A volt világelsô Henin-Hardenne tavaly mindössze kilenc tornán indult
A volt világelsô Henin-Hardenne tavaly mindössze kilenc tornán indult
A volt világelsô Henin-Hardenne tavaly mindössze kilenc tornán indult
A volt világelsô Henin-Hardenne tavaly mindössze kilenc tornán indult
A volt világelsô Henin-Hardenne tavaly mindössze kilenc tornán indult
A volt világelsô Henin-Hardenne tavaly mindössze kilenc tornán indult
Úgy volt, hogy a januári Australian Openen már részt vesz, de akkor meg régi térdsérülése újult ki, így nem tudta megvédeni címét. Pályafutása legsikeresebb két éve során nemcsak Melbourne-ben, de Párizsban és Flushing Meadowsban is győzni tudott.

Ami a ma - magyar idő szerint este - kezdődő Indian Wells-i tornát illeti, eldőlt, hogy csak két magyar vághat neki a főtábla küzdelmeinek. Czink Melinda ugyanis a selejtező második fordulójában két játszmában alulmaradt a japán Fudzsivara Rikával szemben, így az eleve főtáblás Mandula Petráért és Kapros Anikóért szoríthatunk majd a női mezőny legjobbjai közül a kétszeres győztes Lindsay Davenportot, Amélie Mauresmót, Jelena Gyementyijevát, Szvetlana Kuznyecovát és Marija Sarapovát is felvonultató viadalon.

NÔI TORNA
WTA-TORNA, PACIFIC LIFE OPEN, INDIAN WELLS (2 100 000 dollár, kemény pálya). Selejtező. 2. forduló: Fudzsivara (japán)-Czink Melinda (magyar, 18. kiemelt) 6:3, 6:2
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Genk–FTC az Európa-ligában, Veszprém–Barca döntő a kézilabda-klub-vb-n

Birkózás
3 órája

Győzhet is Belgiumban a Fradi; olimpiát nyerhet „a legjobb Fritsch Robi”

E-újság
4 órája

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
4 órája

Haladás Szombathelyen – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
4 órája

Férfi kosár Euroliga: magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Fenerbahce

Kosárlabda
4 órája

Remekelt a De Bruyne, Höjlund páros Nápolyban, ikszelt a Juventus Spanyolországban

Bajnokok Ligája
4 órája

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
4 órája

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
4 órája
Ezek is érdekelhetik