Sjeng Schalken kiborult

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2004.03.28. 22:24
Címkék
Tekintve, hogy Roger Federer idei 24 mérkőzéséből 23-at megnyert, méghozzá általában sziporkázó játékkal, aligha túlzunk azzal, hogy Key Biscayne-ben a Nyikolaj Davigyenko elleni második fordulóbeli meccse az egyik legnehezebb lehetett.
Federer vert helyzetbôl fordított Davigyenko ellen Key Biscayne-ben
Federer vert helyzetbôl fordított Davigyenko ellen Key Biscayne-ben
Federer vert helyzetbôl fordított Davigyenko ellen Key Biscayne-ben
Federer vert helyzetbôl fordított Davigyenko ellen Key Biscayne-ben
Federer vert helyzetbôl fordított Davigyenko ellen Key Biscayne-ben
Federer vert helyzetbôl fordított Davigyenko ellen Key Biscayne-ben
A világelső sikeres első szett után hasonlóan simán bukta el a másodikat, és a harmadikban brékhátrányból állt fel, hogy aztán 7:5-re megnyerje. "Nagyon messze voltam ma a legjobbomtól, nemigen találtam a ritmust. Elképesztő, hogy fúj a szél, borzasztó kellemetlen ilyen körülmények között játszani. Nem igazán bíztam benne, hogy meg tudom fordítani a meccset" – árulta el a svájci. "Ami Davigyenkót illeti, már bebizonyította, hogy remek játékos. Csak időre van szüksége. Csendes, de magabiztos fiú, az ő korában én ugyanilyen voltam" – mondta egy bölcs öregember stílusában a 22 éves Federer.
Ugyancsak továbblépett a címvédő, Andre Agassi, aki hetedik itteni diadalára hajt. Az amerikai veterán immár 18 öszszecsapás óta veretlen a tornán, utoljára 2000-ben tört bele a bicskája a Gustavo Kuerten elleni az elődöntőbe. A braziltól most nem kell félnie, mert Kuertent az argentin Juan Monaco máris kiejtette, az esélyesek közül győzött ugyanakkor Andy Roddick és Carlos Moyá is. Sjeng Schalken saját maga gondoskodott a búcsúról: a 13. kiemelt hollandot a második játszmában leléptette a játékvezető, miután előbb felé ütött egy labdát, majd minősíthetetlen stílusban replikázott.
A nőknél menetelnek a Williams nővérek, Serena már a harmadik fordulón is túljutott, míg Venus két szoros szettben múlta felül a kínai Cseng Csiét. Utóbbinak ez mindössze az ötödik győztes meccse volt 2004-ben, de saját bevallása szerint egyre jobban megy neki a játék. "Végre nem gondolok a húzódásaimra, ez nagyon jó dolog. Nemrég még gyakran eszembe jutott, min mentem keresztül az utóbbi időben. Most úgy érzem magam, mint azelőtt, úgyhogy szerintem hamarosan az eredményeim is hasonlóak lesznek" – bizakodott a tavaly február óta több sérüléssel bajlódó teniszező.
Kapros Anikó a 16 közé jutásért óriási küzdelemben szenvedett vereséget Szvetlana Kuznyecovától. Kapros megnyerte az első szettet, s a másodikban már 5:3-ra és 30:15-re vezetett, ám Kuznyecova fordítani tudott. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Így vigasztalta Gyertyás Róza Pupp Rékát a cselgáncs-vb-n – videó

Egyéb egyéni
9 perce

Az MTK-ból szerződtetett támadót a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
16 perce

Petrenkó Brigitta a lengyel röplabdaélvonalba igazolt

Röplabda
35 perce

Vívás: Dósa 7., Szemes 8. a genovai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
36 perce

Kecskemétről érkezett a Szpari második nyári szerzeménye – hivatalos

Labdarúgó NB I
54 perce

Belső védő a Kazincbarcika második nyári érkezője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Dragan Vukmir lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Budafokról szerződtetett rutinos védőt a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik