Szafinék kitettek magukért

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2004.01.23. 20:46
Címkék
Néhány pikáns csatára volt kilátás férfi egyesben, ehhez képest relatíve unalmasan csordogáltak az események, legalábbis ami az izgalmakat illeti. Itt van például a címvédő Andre Agassi meccse Thomas Enqvisttel.
Gondoltuk, végre Agassi is megizzad, és elkerülhetetlenné válik számára, hogy megfeszüljön a pályán (azt ugyanis élmény nézni!), ehhez képest 89 perc alatt végzett a svéddel, elkönyvelve, hogy az első három fordulóban összesen húsz gémet veszített, játszmát egyet sem. Bár, ha arra gondolunk, hogy a még ma is aktív teniszezők közül Enqvist az egyik, aki ezt megelőzően pozitív mérleggel büszkélkedhetett a vegasi fenoménnal szemben, érthető, miért történt az, ami…Andy Roddick sem panaszkodhat, ő 71 perc alatt tanította móresre jó barátját, Taylor Dentet, és nem sokkal maradt el tőle a másik amerikai, James Blake sem, aki 75 perc alatt letudta pénteki teendőit. Hanem a folytatás már tényleg izgalmas, mert félelmetes sebességgel közelít egymás felé Agassi és Roddick, ott van még Blake is, nem beszélve Marat Szafinról, aki legközelebb éppen Blake-kel játszik, és ha nyer, várhatóan Roddick következik neki. Rögös út, bár az övé eddig sem volt buktatóktól mentes, harmadik mérkőzésén például a zseniális Todd Martin várt rá: végül legyőzte a veterán amerikait, de ezt csak jobb fizikumának köszönheti, no meg annak, hogy a negyedik játszmától kezdve ráérzett Martin játékára.Elbúcsúzott Dominik Hrbaty és Nicolas Escudé is, aminek önmagában nincs túl nagy hírértéke – úgy viszont már igen, ha hozzátesszük: ebben az évben eddig mind a ketten veretlenek voltak, Hrbaty például 12 meccses győzelmi sorozatot épített fel (tornagyőzelem Adelaide-ben, majd Aucklandben), amelyet végül Sébastien Grosjean rombolt le.
Legfrissebb hírek

Nem ismerték a győzelem titkát – vb-selejtező-sorozat, 5. rész

Képes Sport
33 perce

NS-képeslap: Győr – megújult az Üstökös-sporttelep

Labdarúgó NB II
47 perce

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
59 perce

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
1 órája

Monterreyi tenisztorna: Bondár a második fordulóba jutott párosban

Tenisz
1 órája

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
9 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
9 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
10 órája
Ezek is érdekelhetik