Felébresztett az elveszített első játszma

Vágólapra másolva!
2002.06.30. 22:28
Címkék
"Teljesen kizökkentett az a bírói ítélet. A labda egyértelműen bent volt, és ha a játékvezető is így látta volna, talán más végeredmény születik. Ezzel együtt nem haragszom Henmanra, amiért ő is outot intett, hiszen ilyen kritikus pillanatban én sem cselekedtem volna másképp. De most már nyerje meg a tornát” – mondta a dél-afrikai Wayne Ferreira, aki szombaton úgy kapott ki négy szettben Tim Henmantól, hogy mind a két rövidítést előnyből – az egyiket ráadásul játszmalabdákról – bukta el."Ott leszek a második héten, semmi más nem számít most. Hálát adhatok az égnek, hogy sikerült, mert Wayne-t iszonyatosan nehéz megverni, nem is emlékszem, mikor játszottam két, enynyire gyötrelmes tie-breaket. Azt hiszem, van miért keseregnie…” – jegyezte meg Henman."Felébresztett az elveszített első játszma” – közölte a japán Szugijama Ait megverő Szeles Mónika. Éppenséggel Venus Williams is mondhatta volna ugyanezt."Nem biztos, hogy mindig a legjobb teniszező a legnehezebb ellenfél, mert van, amikor egy ismeretlen sokkal több gondot tud okozni. Mint nekem Casanova. Eddig nem is ismertem őt. Hogy mekkorákat ütött…” – magyarázta a tavalyi döntős Justine Henin."Már juniorkoromban is így álltam hozzá a mérkőzésekhez, mindegyikhez. Sohasem adom fel, és sohasem becsülöm le a velem szemben állót. Örülök, hogy beállítottam a legjobb eredményemet Wimbledonban, persze most sem akarok itt megállni” – hangoztatta a negyeddöntőért az orosz Mihail Juzsnijjal meccselő világelső Lleyton Hewitt."Szerettem volna még egy pár mecscset nyerni, sajnos, nem sikerült. Ez a realitás. Így is örömmel gondolok majd vissza erre a tornára, de most irány a nyaralás!” – búcsúzott a roppant szimpatikus Jeff Morrison. Az amerikai urak közül ő jutott a legtovább…"A saját szabad döntése volt, de úgy vélem, nem mehetünk el szó nélkül az eset mellett. Minden bizonnyal büntetésben lesz része. Nem tudom, mit gondolhatnak most róla a honfitársaink” – nyilatkozta az AFP-nek egy illetékes annak kapcsán, hogy a pakisztáni Kuresi izraeli teniszezővel, Hadaddal állt össze párosban.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Paks–FTC az NB I-ben, Győr–FTC a női kézi NB I-ben, magyar–német a hoki-vb-n

Minden más foci
2 órája

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
3 órája

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
3 órája

A Milan fordított, és legyőzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
4 órája

Borbély Balázs: Nagyon magas volt a fű

Labdarúgó NB I
4 órája

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
4 órája

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik