Garros vagy futballvébé?

Vágólapra másolva!
2002.05.30. 22:05
Címkék
"Kétszer meggondolom még, hogy nyerjek-e meccseket, ha ugyanis nyerek egy párat, nem látom a csapatunkat a világbajnokságon. Nehéz csoportba kerültek a fiúk, de bízom a továbbjutásukban" - ez volna a futballrajongó japán Szugijama Ai legnagyobb problémája. "Majdnem végleg elszúrtam a pályafutásomat. Én marha, nekiálltam snowboardozni a fájós térdemmel, és annyira megerőltettem, hogy kis híján szétszakadt. Ekkor mondtam magamnak, na jó, ebből elég volt, inkább a tenisz. Félredobtam a felszerelésemet, de mivel sohasem nő be a fejem lágya, lehet, hogy hamarosan megint nekivágok a hegyeknek. Pedig tényleg nem volna szabad" - magyarázta a huzamosabb ideje térdproblémákkal küszködő, többször is megműtött Mark Philippoussis, miután 0:2-ről sikerült nyernie az első meccsén. A kezével viszont nincs gond, egy ízben 238 km/órás szervát ütött, majdnem átadva a múltnak Greg Rusedski világcsúcsát (239). "Szerintem csinos. Feltűnő. Egyébként ugyanez a cég készíti a kameruni fociválogatott felszerelését is, nézzék meg, az enyém éppen olyan, mint a focistáké" - Serena Williams véleménye a "vakító" zöld ruhájáról. "Két és fél játszmán keresztül esett az eső. Esett, de nem ömlött, és ez volt az én nagy balszerencsém, mert a bíró - egyébként jogosan - így nem szakíthatta félbe a meccset. Pedig de kellett volna..." - sopánkodott a kedden - nem kis meglepetésre - három sima játszmában búcsúzó Roger Federer. "Marta tizenegy évvel fiatalabb nálam, azt hiszem, ez döntött. Hogy visszavonulnék? Egyelőre nem, bár most többhetes pihenés következik, átgondolom a helyzetemet, és ha úgy látom, hogy van értelme folytatni, hát folytatom. Mindenesetre elég megalázó vereséget szenvedtem" - magyarázta a háromszoros bajnok Arantxa Sánchez-Vicario. A spanyol klasszis 1987-ben debütált Párizsban, azóta minden évben legalább a második fordulóig jutott. Ez a szép sorozat szakadt meg szerdán. "Néha úgy érzem, már nagyon visszamenne a pályára. Menjen. Én nem fogom őt visszatartani, nem vagyok erőszakos. Ha úgy dönt, folytatja a pályafutását, számíthat rám, mindenben támogatni fogom" - adott zöld utat a visszatérni vágyó (?) Patrick Rafternek a felesége, Lara Feltham. Rafterék az első gyermeküket várják.
Legfrissebb hírek

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
25 perce

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
40 perce

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
50 perce

Vívás: Budapesten és Gödöllőn is jutott érem a magyar kadétoknak

Utánpótlássport
55 perce

Robbie Keane: A Fradi ellen mindenki úgy hajt, mint az őrült...

Labdarúgó NB I
1 órája

Heti program: kétszer is pályára lép a magyar válogatott, férfi és női kézi BL

Minden más foci
1 órája

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
1 órája

Videó: elképesztő, félpályás gólt szerzett az 51 éves Vincze Ottó

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik