Síugró-vk: csak egy versenyt pótolnak, így Granerud a végső győztes

Vágólapra másolva!
2021.03.04. 12:17
A négy törölt norvégiai versenyből csupán egyet pótolnak a síugrók világkupa-sorozatában, amelyben így az éllovas Halvor Egner Granerud előnye behozhatatlanná vált – adta hírül az MTI.

A nemzetközi szövetség (FIS) csütörtöki közleményében jelezte, hogy a szezonzáró planicai sírepülő állomás két egyéni és egy csapatversenyből álló programját egy további egyéni viadallal egészítik ki, de másik három norvégiai versenynek nem találtak új helyszínt.

A döntés egyben azt is jelenti, hogy Granerud 526 pontos előnye behozhatatlanná vált a német Markus Eisenbichler előtt, mivel már csak maximálisan 300 pont szerezhető a három hátralévő viadalon.
Granerud az eddigi 22-ből 11 versenyt nyert meg, a németországi Oberstdorfban zajló világbajnokságon viszont nem sikerült jól a szereplése, mivel normálsáncon csak negyedik lett, a vegyescsapatban ezüstérmes volt, majd kiderült, hogy megfertőződött a koronavírussal, így számára befejeződött a vb.

A vk-sorozatban ez a negyedik norvég diadal, legutóbb kilenc évvel ezelőtt Anders Bardal győzött a skandináv országból.

A vk állása 22 verseny után (még 3 van hátra): 1. (és már győztes) Halvor Egner Granerud (norvég) 1544 pont, 2. Markus Eisenbichler (német) 1018, 3. Stoch 944

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik