Rp. gyorskorcsolya: ötödik a női váltó az almati vk-n

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2022.12.11. 14:04
null
Jászapáti Petra és Kónya Zsófia (Fotó: Árvai Károly)
Érem nélkül zárta a magyar short track válogatott az almati világkupaversenyt: a befejező nap legjobb teljesítményét női váltónk nyújtotta, hiszen a csapat megnyerte a B-döntőt. 

Megnyerte a B-döntőt, és ezzel az ötödik helyen végzett az almati világkupaversenyen a Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka összetételben futó női váltó.

A férficsapat, amely Nógrádi Bence, Talabos Attila, Tiborcz Dániel, Varnyú Alex összeállításban lépett jégre Kazahsztánban, a harmadik helyen ért célba a B-döntőben, ez összesítésben a hetedik helyet jelenti.

A pénteki selejtezők alapján úgy tűnt, hogy az egyéni számokban három magyarért, Jászapáti Petráért (500 m), Bácskai Sára Lucáért (1500 m) és Somodi Majáért (1500 m) szoríthatunk vasárnap Almatiban, ám Nógrádi Bence ötszázon megtette ugyanazt, amit szombaton ezer méteren, visszaküzdötte magát a reményfutamokból a „nagyok” közé, más kérdés, hogy aztán az első kanyarban búcsúzott – akárcsak a három női versenyzőnk.

A világkupa-sorozatban minden állomáson egy-egy távot kétszer rendeznek meg, Almatiban ez az 1500 méter.

RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA, VILÁGKUPA-SOROZAT, 3. ÁLLOMÁS, ALMATI
Férfiak. 500 m:
1. Kim Te Szung (dél-koreai) 40.898, 2. Nyikisa (kazah) 40.998, 3. Dzsang Szung Vu (dél-koreai) 41.392, ...19. Nógrádi Bence, ...22. Tiborcz Dániel, ...43. Talabos Attila. 1500 m (2): 1. Pak Dzsi Von (dél-koreai) 2:20.340, 2. Hong Kjung Hvan (dél-koreai) 2:20.400, 3. Dion (kanadai) 2:20.545, ...29. Varnyú Alex, ...32. Szigeti Ádám. Váltó (5000 m): 1. Kanada 6:56.201, 2. Dél-Korea 6:56.453, 3. Japán 6:57.289, ...7. Magyarország (Nógrádi Bence, Talabos Attila, Tiborcz Dániel, Varnyú Alex). Nők. 500 m: 1. Kim Boutin (kanadai) 43.020, 2. Schulting (holland) 43.115, 3. Santos-Griswold (amerikai) 43.254, ...13. Jászapáti Petra, ...25. Kónya Zsófia. 1500 m (2): 1. Hanne Desmet (belga) 2:26.692, 2. Sarault (kanadai) 2:26.752, 3. Seidel (német) 2:27.036, ...18. Somodi Maja, ...20. Bácskai Sára Luca, ...31. Sziliczei-Német Rebeka. Váltó (3000 m): 1. Kanada 4:10.479, 2. Hollandia 4:16.038, 3. Dél-Korea 4:22.605, ...5. Magyarország (Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik