Kósa Lajos kijelentette, a maximális számú olimpiai kvótát meg akarják szerezni (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)

„Ez azon négy világkupa egyike lesz, amely dönt az olimpiai részvételről, ráadásul mi leszünk a harmadik helyszín, ezen akár az is eldőlhet, hogy valaki a cívisvárosban biztosítja be részvételét a pekingi ötkarikás játékokra” – mondta lapunknak Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke a szerdai pályabejárás után.

Az első kvalifikációs megmérettetésre október 21. és 24. között kerül sor Pekingben, a másodikra pedig október 28. és 31. között Nagojában.

Kósa Lajostól azt is megtudtuk, hogy nagy munkálatok már a novemberi eseménnyel kapcsolatban jelenleg is zajlanak, hiszen péntektől Debrecenben edz az utánpótlás válogatott, nekik pedig már profi körülményeket akarnak teremteni.

„Pozitív értelemben mély nyomot hagyott bennünk Debrecen már több alkalommal is, így egyértelmű volt, hogy ugyanebben a helyszínben gondolkodunk az ez év végi eseménnyel kapcsolatosan is” – mondta Váradi Orsolya, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezetője, a kvalifikációs világkupa-viadal versenyigazgatója, aki hozzátette, jó esélyekkel szállnak harcba a magyar gyorskorcsolyázók, jól állnak a felkészülés terén.

Kósa Lajos elmondta, mind a tizenkét kvalifikációs helyre szeretnének versenyzőt adni. Szerinte a magyar „A” keret teljesen rendben van, de a „B” keretünket is sok nemzet szívesen elfogadná. A debreceni vk egyik legnagyobb érdekessége lehet a vegyes párosok küzdelemsorozata, ahol nők akár férfiak ellen is csúszhatnak egyszerre.