Peking 2022: Liu Shaoang már két negatív tesztet adott

Vágólapra másolva!
2022.01.28. 14:16
null
Liu Shaoang várhatóan a hétvégén utazhat Pekingbe (Fotó: Árvai Károly)
Bánhidi Ákos, a rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edző-menedzsere reményei szerint Liu Shaoang legkésőbb vasárnap csapattársai után utazhat a jövő pénteken kezdődő pekingi téli olimpiára – számolt be a hírről az MTI.

 

A szakember az M4 Sport Sporthíradó című műsorában pénteken elmondta, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok versenyző két negatív koronavírustesztet már adott, ugyanakkor még kettő hiányzik ahhoz, hogy engedélyezzék neki a csatlakozást az olimpiai faluban készülő társaihoz.

„Szerencsére ő és Varnyú Alex is tünetmentes, az orvosaink megvizsgálták őket, és engedélyezték nekik az edzéseket, így a tréningből egyikőjük sem esett ki” – mondta Bánhidi, hozzátéve, hogy a kedden pozitív eredménnyel tesztelt Varnyú esetében hosszabb várakozási idővel számolnak, de remélik, hogy a játékok rajtjáig ő is csatlakozhat a válogatotthoz.

Bánhidi Ákos beszámolt róla, hogy csütörtökön egy, pénteken pedig két jeges edzést is tudtak tartani a versenyzőknek Pekingben, ahol nagy szigorral találkoztak, de – mint hozzátette – ez az olimpia résztvevőinek védelmében van így.

A válogatott edző-menedzsere azt is elmondta, hogy az olimpiai címvédő férfi váltó nagy valószínűséggel leghamarabb hétfőn tud majd abban az összeállításban edzeni, amelyben a tervek szerint jégre lép.

A hétfőn pozitív koronavírustesztet szolgáltató Liu Shaoang mellett testvére, Liu Shaolin Sándor, valamint Krueger John-Henry, Nógrádi Bence és Varnyú Alex, illetve Jászapáti Petra és Kónya Zsófia alkotja a magyar válogatottat Pekingben.

Liu Shaoang – aki az első összetett világbajnoka Magyarországnak – mind a három egyéni számban, 500, 1000, 1500 méteren, valamint férfi váltóban és az új olimpiai számban, a vegyes váltóban is érdekelt. A rövid pályás gyorskorcsolyázók versenyei jövő szombaton kezdődnek a téli olimpián.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik