Curling: a férfiaknál a páros év ismét UTE-sikert hozott

M. I. P.M. I. P.
Vágólapra másolva!
2022.04.22. 09:30
null
Először bajnok a Ferencváros női csapata (Fotók: Facebook/Magyar Curling Szövetség)
Húsvéthétfőn véget ért a curlingesek országos csapatbajnoksága. Az eseményen a nőknél történelmi siker született: a Ferencváros női együttese először nyerte meg a tornát. A férfiaknál 2018 és 2020 után ismét az UTE Férfi I. nyakába került az aranyérem.

 

Négy hétvégén át zajlott a curlingesek országos csapatbajnoksága. A nőknél már az alapszakaszban is az FTC Girl Jam végzett az élen, nyolc győzelemmel és két vereséggel, míg az UTE Women tíz mérkőzésből hármat tudott megnyerni. A tavalyi bajnok Vasas Nők ezúttal nem jutott a rájátszásba, mivel a szintén vasasos Hackers és az SSC Nők is eléjük került a rangsorban – az egymás elleni eredmény döntött klubtársaik javára.

Az elődöntőkből az FTC és az UTE csapata jutott a két nyert mérkőzésig tartó fináléba, amely nagyon izgalmasan alakult: az első meccset extra endben az FTC Girl Jam nyerte 8–7-re, ezután azonban az UTE Women javítani tudott, szintén extra endben aratott 10–9-es győzelemmel. A harmadik, mindent eldöntő meccsen – bár jobban kezdett az UTE – könnyed, 10–3-as Fradi-siker született, amiben közrejátszhatott az is, hogy a lilák játékoskerete jóval kisebb a korábbinál, mivel többen, így a csapatkapitány, a kétszeres vegyespáros-világbajnok Palancsa Dorottya is első gyermekét várja.

„Már a döntő második, vasárnapi mérkőzése után nagyon fáradtak voltunk, úgy készültünk az utolsó meccsre. Nagyon akartuk a győzelmet, de fontos volt, hogy a játék öröméért álljunk oda a pályára – értékelt Halász Csilla, az FTC Girl Jam skipje. – Az UTE-s lányok talán jobban elfáradtak nálunk, hiszen végig csak hárman játszottak, nekik sokkal nehezebb volt.”

A Fradi ezzel sporttörténeti sikert könyvelhet el: sosem nyertek még a nők között országos bajnokságot a zöld-fehérek.

„Tizenöt éve curlingezek, így számomra ez hihetetlenül nagy öröm. Úgy érzem, mindenkinek köszönettel tartozom: a csapattársaimnak, az edzőnknek, a jégmestereknek, a bíróknak és az ellenfeleknek is – mindenkinek csak gratulálni tudok, nagyon jó formában voltak a játékosok idén, nehéz volt a torna” – tette hozzá.

Az aranyérmes újpesti férficsapat
Az aranyérmes újpesti férficsapat

Az UTE Férfi I. csapata, úgy tűnik, minden második évben ér oda az élre – ezúttal az elmúlt évben is döntős Vasas G-Force csapatával vívtak meg a bajnoki címért, utóbbinak pedig 2021-hez hasonlóan idén is be kellett érnie az ezüstéremmel.

„Szerintem elég magas színvonalú meccseket játszottunk végig, az egész országos bajnokság során – kezdte Czermann Kristóf, az UTE Férfi I. csapatkapitánya. – Végig kézben tudtuk tartani a mérkőzéseket, irányítottuk az endeket. Egyik legnagyobb erényünk az volt, hogy jó csapatként tudtunk együttműködni, mindenki ki tudta hozni magából a pozíciójához szükséges tudást, erősségeket. Egyébként az egész országos bajnokságon tudtunk a hibáinkból tanulni, még akkor is, amikor kívülről úgy látszott, hogy minden jól megy. Olyan tanácsokat adtunk egymásnak menet közben, amelyek előrevitték a csapatot.”

A két győztes csapat a nyári pihenő után az Európa-bajnokság B-ligájára készülhet, amelyet november 19–26. között rendeznek meg – a helyszínről még nem döntött a Nemzetközi Curlingszövetség.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik