A bölcsek köve – Kovács Erika jegyzete

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.07.06. 00:30


BELEHALTAM KICSIT, amikor a Liu testvérek, Shaolin és Shaoang követték edzőjüket, Csang Csing Linát Kínába, sokáig nem is hittem el, hogy ez történik, aztán amikor kínai dresszben futottak ki a jégre, majd márciusban Rotterdamban világbajnokok lettek a kínai váltóval, kénytelen voltam belátni: új fejezet íródik – az ő életükben és a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázás történetében is.
A legnagyobb nehézségek, veszteségek után is gyakorta úgy vigasztaljuk a másikat, hogy az élet megy tovább.

S valóban: az élet megy tovább, ráadásul a honi sportág egyik meghatározó alakja továbbra is itthon dolgozik, és továbbra is azon dolgozik, hogy a magyar korcsolyázás ne maradjon le a világtól, s ebbe beletartozhat az is, hogy Dél-Koreából igazolunk korisokat.

Bánhidi Ákos harmincöt éve neveli a fiatalokat, sok-sok tehetséget végigkísért már az úton, bizton mondhatjuk, érti a short track és az edzősködés csínját-bínját – és amúgy lett volna lehetősége külföldre is szerződni, hiszen mindenki elismeri őt a nemzetközi korcsolyavilágban.

És nem, nem csak azért, mert voltak nekünk (neki) a Liu testvérek…

Azt nem állítom, hogy nála van a bölcsek köve, ám hogy remek szakember, talán senki sem vitatja.

Ahogyan azt sem, hogy Magyarországon rendkívül szűk a szakemberek merítési lehetősége a korcsolyasportokban, ennek ellenére felértek a csúcsra (többször is!), ám kellenek az újdonságok ahhoz, hogy tartsák a lépést a legjobbakkal – a világ nagyhatalmaival, köztük például Kínával, amelynek világbajnok férfiváltójában a Liu fivérek mellett egy dél-koreai klasszis is repesztett, s csak egy koris volt az ország szülötte. Mindezt csak azért ildomos itt megjegyezni, hogy ráerősítsünk Bánhidi Ákos mondandójára, mert a világ tényleg efelé tart: már mindenfelé és minden sportágban találni honosított sportolókat, az meg egyenesen evidens, hogy egy-egy csapatot, válogatottat más országbeli irányít.

Ettől persze még mindig édesebb a siker, amikor a „csak a mi fiunk” áll a dobogón a nagy versenyeken, de megint idéznénk Bánhidi mestert: „A két kiváló korcsolyázó növelheti annak az esélyét is, hogy tehetséges fiataljainkból világsztárokat neveljünk.”

Amúgy az összhangot, egymás segítését a pénteki edzésen is megtapasztalhattuk: Kim Min Szok és Mun Von Dzsun együtt mozgott a short track férfiválogatott tagjaival.

A szó valódi és átvitt értelmében egyaránt.

Mindkét oldal ad a másiknak és kap a másiktól.

Az élet szerencsére tényleg nem állt meg – jöhetnek az újabb csúcsok!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!  

Téli sportok
2024.07.05. 12:38

Korcsolyasportok: két dél-koreai korist igazolt a magyar szövetség

„A két kiváló korcsolyázó erősítheti annak az esélyét is, hogy a tehetséges fiataljainkból világsztárokat neveljünk.”

 


 

Legfrissebb hírek

Szívvel-lélekkel – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2025.06.18. 23:23

Vágy és realitás – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
2025.06.17. 23:43

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.06.16. 23:37

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 23:37

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43
Ezek is érdekelhetik