Szuperóriás-tehetség – az EYOF-győztes Bányai Attila a legjobb alpesi sízők közé juthat

Az idei európai ifjúsági olimpiai fesztivál (EYOF) férfi szuper óriás-műlesiklásában a magyar Bányai Attila nyerte meg az aranyérmet, ami olyan különleges teljesítmény és nagy bravúr, hogy elsőre az ember el sem akarja hinni. Ismerve legalábbis Magyarország természeti adottságait és a világ legnagyobb sínemzeteinek szinte korlátlan lehetőségeit emberanyagban, edzéslehetőségben és szaktudásban, a józan észre hallgatva magyar síző még korosztályos szinten sem lehetne potenciális vetélytársa egyetlen „hegyi menőnek” sem.

Ehhez képes mit láttunk? Az EYOF-on Ausztria, Olaszország, Franciaország, Svájc és Szlovénia mellett Magyarország nyert csak aranyérmet alpesi síben, férfi szuper-G-ben pedig osztrák és norvég ellenfele fogta közre két oldalról a 17 éves magyar győztest a dobogón. Még egyszer hangsúlyozzuk, szuper óriás-műlesiklásban, vagyis egy gyors versenyszámban (a másik ilyen szám a lesiklás). Csak hogy érzékeljük, mennyire más játszótérre lépett be Bányai Attila: ebben a két számban mindössze nyolc ország – Ausztria, az Egyesült Államok, Franciaország, Kanada, Németország, Norvégia, Olaszország, Svájc – sízője tudott olimpián és világbajnokságon aranyérmet nyerni a férfiak között. S ha még idevesszük a lesiklás és a szuper-G szakági világkupagyőzteseit, Luxemburggal gyarapszik csupán a győztes nemzetek száma – az egyébként osztrák Marc Girardelli „jóvoltából”. Ami pedig a korábbi ifjúsági olimpiákat illeti, ha egyáltalán szerepelt a szuper-G a programban, valamelyik nagy sínemzet fia ért oda az első helyre.

Ennek fénytörésében illik tehát vizsgálni Bányai Attila győzelmét, aki ha nem is egyértelmű aranyvárományosként, de kiváló formában érkezett az olaszországi Friuli Venezia Giulia tartományban rendezett EYOF-ra, hiszen nem sokkal előtte már a junior-világbajnokságon is jól szerepelt. Lesiklásban 33., szuper óriás-műlesiklásban 20. helyen zárt a nála két-három évvel idősebbek között, saját, U18-as korcsoportjának összevetésében pedig a második (lesiklás) és a harmadik (szuper-G) helyen végzett. Az EYOF indulói között neki volt a negyedik legmagasabb FIS-pontszáma, ám a végelszámolásnál nem ez, csak az időeredmény számított. „Nem volt komplikált a pálya, de az elején a meredek részen tempót kellett menni  – értékelt Bányai Attila a Képes Sportnak. – Sajnos ott volt egy apróbb hibám, ami miatt veszítettem a sebességemből, ám később, a lankásabb, egyenes szakaszon ezt szerencsére vissza tudtam hozni. A futamot megelőző pályabejáráson mindent alaposan feltérképeztem, így tudtam előre, hogy merre fogok menni, milyen íveket húzok és mekkora sebességre kell felgyorsulnom. Azt hiszem, én voltam a mezőnyben az egyetlen, aki igazán nagy rizikót vállalt, de a gyors számokban csak akkor van esélyed a győzelemre, ha egyszer sem fékezel.” Bányai végül négy századdal ért el jobb időt (1:03.75 perc), mint a második helyezett norvég Rasmus Bakkevig (1:03.79 perc), ezzel övé lett a sporttörténelmi magyar siker – alpesi síben korábban sosem diadalmaskodott magyar sportoló az EYOF-on. Nem véletlen, hogy a záróünnepségen Attila és a műkorcsolyában 7. helyen végző Zsembery Katinka vihette a magyar lobogót.

A 2020 novembere óta a franciaországi Tignes-ben létesített, Apex 2100 nevű, világszínvonalú síinternátusban tanuló Bányai Attila kiemelte, abban, hogy a szezonban ilyen jól teljesít a gyors számokban, az elvégzett edzésmunka mellett nagy szerepe van annak, hogy ősszel az iskola tanulójaként lehetősége nyílt előfutóként részt venni a Lake Louise-i női világkupafutamokon. Nagy dolog ez, csak internátus legjobbjai élhettek a sansszal, hiszen nem veszélytelen túrára mentek: Kanadában extrém hideg, mínusz 25 fok várt rájuk a vk-futamokon, mindez a világ talán leggyorsabb lesiklópályáján, ahol 110 km/h-s átlagsebességgel mennek a legjobbak, elérve sokszor a 140 km/h-t is. Az előfutóknak fontos szerep jut, hiszen velük „tesztelik” a szervezők, hogy minden rendben van-e a pályán, működik-e az időmérés, állnak-e a kapuk, optimális-e a pálya állapota.

Ahhoz, hogy egy 17 éves fiatalember idáig eljusson, elképesztően sok munka, edzés, gyakorlás, alázat és lemondás szükségeltetik, nemcsak a versenyző, hanem a szülők részéről is, utóbbiaknál mindez még a tetemes anyagi ráfordítással is kiegészül. Hogy a véletlenről vagy a szerencséről már ne is beszéljünk. Bányai Attilát is a véletlen terelte a havas lejtőkre. Illetve először még csak egy műanyag sípályára, miután a szülei már nem tudták másként levezetni a karácsonyi készülődés izgalmától kissé túlmozgásossá vált hároméves gyermekük fölös energiáit. A síelés tökéletes „terápiának” bizonyult, ráadásul kiderült, hogy a kissrácnak kiváló érzéke van a sportághoz. Mivel akadt sikerélmény, később más helyeket is kipróbáltak, és hasonlóan biztató szakvéleményeket kaptak, jöhetett az igazi hegyi síelés Ausztriában. „Vadidegen emberek jöttek oda gratulálni, vagy csak a hüvelykujjukat felemelve mutattak ki a felvonóból, hogy milyen ügyes a gyerek” – mesélte Attila édesanyja, aminek eredményeképpen egyre több és több időt töltöttek a havon. „Láttuk, hogy tehetséges, de tudatosan nem akartuk abban az illúzióban ringatni magunkat, hogy valami kivételes képességekkel megáldott csodagyerekről lenne szó” – veszi át a szót Attila édesapja. – Lépésről lépésre teszteltük őt, magunkat, a lehetőségeket, mindig a többiekhez viszonyítva. Először csak hétvégékre jöttünk ki, aztán következtek a rövidebb kiköltözések, végül már azon kaptuk magunkat, hogy elkezdte az iskolát ősszel otthon, amit a síszezon kezdetén már Murauban folytatott. És közben magabiztosan vette a kapukat a szó szoros és átvitt értelmében is, hiszen gyorsan beilleszkedett, megtanulta a nyelvet, és jobban síelt, mint a született osztrák gyerekek, sorra nyerte a különböző versenyeket.”  Az igazi vízválasztó a Kids Trophy volt 2013-ban – ez a legjelentősebb gyerekverseny Ausztriában, gyakorlatilag a világ minden szegletéből sereglettek ide a 7-13 éves sípalánták. Mégis, a győztest abban az évben Bányai Attilának hívták, neki szólt a magyar himnusz a dobogó tetején. A szülők ekkor hitték el úgy istenigazából, hogy érdemes mindent feladni a sízésért, onnantól fogva Ausztria lett a bázis, és az edzésrend határozta meg a mindennapokat. „Kezdett komolyodni a dolog – emlékszik vissza Attila az ausztriai iskolai napokra. – Nyolctól negyed kettőig tanulás, utána 45 perc autózás a síklubig, majd edzés délután kettőtől négyig, legalább heti három alkalommal. Majd este a bérelt apartmanunkban befejeztem a leckét, utána pihenés és alvás, hétvégén pedig versenyzés következett.Ilyenkor az autóban ebédeltem, tanultam a verseket, írtam a házi feladatokat, de ott is öltöztem át.”  Az edzéseken és a versenyeken a szülők is aktívan részt vettek: a logisztikán túl figyelték a pályát, videóra vették Attila siklásait, amiket ő aztán este a vacsoránál kielemzett.

Franciaországba természetesen már nem kísérték el fiukat, hiszen amúgy is egy bentlakásos intézmény tanulója, nem tudnának találkozni, meg aztán profi szakemberek (Arnaud Favre edző vezetésével), felkészült stáb segíti egész évben a magyar tehetség fejlődését. Nagy kérdés azonban, hogy meddig, mivel Attila csak az első esztendőre kapott ösztöndíjat, onnantól a szülők saját maguk állják a horribilis (euróban is ötszámjegyű) költségeket, és bizony a síző édesapja, bár nem panaszkodik, azt azért elárulja, hogy már nem nagyon van mit feláldozni azért, hogy fia folytathassa a munkát. A család büszkén és boldogan fogadta, hogy Attila az EYOF-sikert követően, a sportági szövetség ajánlására szinte azonnal bekerült a sportért felelős államtitkárság Tehetség Plusz elnevezésű programjába, s ahogy Schmidt Ádám államtitkár február elsején bejelentette, a hódeszkázó Kozuback Kamillával együtt évi 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak. Ám ettől függetlenül is remélik, hogy a mostani győzelem utat nyit néhány, ahogy Bányaiék fogalmaznak, „magyar szívű” támogató előtt, mert a legjobb sízők között már ebben a korban is nagy a konkurenciaharc. És arról majd a most következő évek döntenek, hogy Bányai Attilának – noha a tehetsége amúgy arra predesztinálja – lesz-e lehetősége eljutni felnőttként is a legjobbak közé, akár a világkupa-sorozatban is.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. február 25-i lapszámában jelent meg.)