Rp. gyorskorcsolya: ezüstérmes a női váltó a dordrechti vk-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2023.02.12. 17:30
null
Az egyéni számokban ezúttal is Jászapáti Petra szerepelt a legjobban (Fotó: Árvai Károly, archív)
A dordrechti világkupa-viadalt sem zárta érem nélkül a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott: a női váltó a második helyen végzett.

 

Ugyan szombaton az elődöntőben kellett egy kis szerencse ahhoz, hogy fináléba jusson a női váltónk a dordrechti világkupaversenyen, vasárnap a Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Bácskai Sára Luca összetételű kvartett élt az eséllyel, sőt, remek versenyzésének köszönhetően odaért a dobogó második fokára!

Női váltónk a januári gdanski kontinensviadalon is ezüstérmet szerzett, ám a dordrechti siker még nagyobbat szólt, hiszen a fináléban egy nem európai csapatot is megelőzött, nevezetesen Kínát.

Az egyéni számokban ezúttal is Jászapáti Petra szerepelt a legjobban, aki 500 méteren megnyerte a B-döntőt (az elődöntőben országos csúcsot futott), ezzel összesítésben a hatodik helyen végzett.

Jászapáti Petra: – Változtattunk a futási sorrenden, s bár tudtuk, hogy ez elsülhet akár rosszul is, a változás felrázta a csapatot, és így, hogy ezüstérmet hozott, további önbizalmat ad nekünk. Egyébként úgy mentünk fel a jégre, hogy nincs veszítenivalónk: a dobogóban reménykedtünk, a második helyre nem gondoltunk. Kanada még messze van tőlünk, de nagyon örülünk, hogy Kínát és Olaszországot meg tudtuk előzni a döntőben.

VILÁGKUPA-SOROZAT, 6. ÁLLOMÁS, DORDRECHT
Férfiak. 500 m:
1. Lin Hsziao-csun (kínai) 40.693, ...12. Tiborcz Dániel, ...21. Nógrádi Bence, ...23. Talabos Attila. 1000 m (2): 1. Pak Dzsi Von (dél-koreai) 1:25.359, ...24. Bontovics Balázs, ...30. Varnyú Alex, ...36. Major Dominik. Váltó (5000 m): 1. Dél-Korea 6:47.048, ...7. Magyarország (Bontovics Balázs, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel, Varnyú Alex – Talabos Attila,
Nők. 500 m: 1. Xandra Velzeboer (holland) 42.020, ...6. Jászapáti Petra, ...16. Kónya Zsófia, ...21. Bácskai Sára Luca. 1000 m (2): 1. Courtney Sarault (kanadai) 1:32.930, ...27. Sziliczei-Német Rebeka, ...35. Somodi Maja. Váltó (3000 m): 1. Kanada 4:13.541, 2. Magyarország (Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Jászapáti Petra – Sziliczei-Német Rebeka) 4:15.134
A vk-sorozat sajátossága, hogy minden állomáson egy-egy távot kétszer rendeznek meg, ez Dordrechtben az 1000 méter.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: kanadai dominancia a második montreali wt-viadalon

Téli sportok
2025.10.20. 07:37

Rövid pályás gyorskorcsolya: váltóink a mezőny második felében a montreali wt-viadalon

Téli sportok
2025.10.18. 07:26

Rövid pályás gyorskorcsolya: 11. lett a női váltó a világkupa második állomásán

Téli sportok
2025.10.17. 07:11

Rövid pályás gyorskorcsolya: Eddig jó – Bánhidi Ákos a kvalifikációs rajtról

Téli sportok
2025.10.13. 13:28

Rövid pályás gyorskorcsolya: Somodi Maja 12. 1500 méteren

Egyéb egyéni
2025.10.13. 07:21

Rövid pályás gyorskorcsolya: hatodik a női váltó a montreali wt-viadalon

Téli sportok
2025.10.12. 07:50

Rövid pályás gyorskorcsolya: Somodi Maja az elődöntőben folytathatja 1500 méteren Montrealban

Téli sportok
2025.10.11. 07:18

Rövid pályás gyorskorcsolya: elődöntőbe jutott a női váltó a montreali world tour viadalon

Téli sportok
2025.10.10. 09:13
Ezek is érdekelhetik