Olimpia: A klímaváltozás riasztó a téli sportok számára – Thomas Bach

Vágólapra másolva!
2022.12.21. 14:28
null
Thomas Bach (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint a klímaváltozás riasztó a téli sportok számára.

„2050-ben a téli sportolásra (jelenleg) stabilan alkalmas, elegendő hómennyiséggel rendelkező területek ötven-hatvan százaléka már nem fog létezni Európában, így ezeken olimpiát sem lehet majd rendezni” – jelentette ki Thomas Bach.

„Ezek a régiók így nem a téli sportokba fognak befektetni, hanem más bevételi források után néznek, például a túrázást vagy a hegyikerékpárt helyezik majd az előtérbe.”

A német sportdiplomata kiemelte, a klímaváltozás miatt a telek is rövidülnek, ezért felmerül majd a kérdés, hogy mennyi idő áll rendelkezésre a világkupaszezon, a világbajnokság, továbbá a téli olimpia és paralimpia lebonyolítására. Ezek a tényezők azt is eredményezhetik, hogy módosul a téli játékok programja.

A NOB nemrég a jövő évről 2024-re halasztotta a 2030-as téli seregszemle helyszínének kijelölését, s ebben Bach szerint az is közrejátszott, hogy az illetékes bizottság előbb alapos egyeztetést kezdeményez szakértőkkel és az érintett sportági világszövetségekkel a felmelegedés lehetséges hatásairól.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A munkálatok a tervezett ütemben haladnak a milánói téli olimpiára

Téli sportok
2025.09.01. 10:35

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2025.08.21. 20:57

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2025.08.20. 20:35

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2025.08.20. 16:03

Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adta át Thomas Bachnak

Egyéb egyéni
2025.08.19. 21:04

Thomas Bachot a TF díszdoktorává avatják

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:03

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:51
Ezek is érdekelhetik