Sífutás: Therese Johaug az idény végén visszavonul

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.04. 15:51
null
Therese Johaug az idény végén visszavonul (Fotó: AFP)
Néhány héttel azután, hogy a pekingi téli olimpián három aranyérmet szerzett, a norvégok sífutója, Therese Johaug bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul – írja az MTI.


A 33 éves versenyző a Holmenkollenen sorra kerülő szombati viadal előtt az Instagramon jelezte: pontosan 11 évvel ezelőtt itt nyerte pályafutása első egyéni világbajnoki címét, hasonlóan 30 kilométeren.

„Tulajdonképpen nem akarom, hogy véget érjen az utazás, de mindennek eljön az ideje” – írta Johaug. – És úgy gondolom, eljött az idő, hogy más dolgokkal foglalkozzak, ne minden időmet a sífutás foglalja le.”

A sportoló az ukrajnai háborúval kapcsolatban is szót emelt: azt mondta, ez sok mindent értelmetlenné tesz, együtt érez az ukrán néppel, amely a szabadságáért harcol.

Johaug összesen hat olimpiai érmet, köztük négy aranyat szerzett karrierje során, 14 világbajnoki címe van. Az összetett világkupát háromszor nyerte meg. 2017-ben másfél évre eltiltották, mert egy általa használt kenőcs tiltott anyagot tartalmazott, de a kényszerpihenő után jó formában tért vissza.

Legfrissebb hírek

Északisí-vb: minden magyar sífutó búcsúzott a sprint selejtezőjében

Téli sportok
2025.02.27. 12:52

Mindkét magyar sífutó bejutott a női főversenyre az északisí-vb-n

Téli sportok
2025.02.26. 16:57

Pénteken és szombaton rendezik a sífutó ob-t a Normafánál

Téli sportok
2025.02.20. 11:57

Nehéz döntések napja az EYOF-on

Téli sportok
2025.02.13. 15:46

Téli EYOF: rögtön két érmet szerzett a magyar csapat!

Téli sportok
2025.02.11. 15:50

Túl szexi cukrosbácsi – visszavonták az ötszörös olimpiai bajnok reklámját

Téli sportok
2025.01.08. 13:38

Sífutás: Kónya Ádám első magyarként teljesítette a Tour de Skit

Téli sportok
2025.01.05. 17:04

A háromszoros olimpiai bajnok Niskanen győzött, a magyarok is célba értek az első sífutó vk-versenyen

Téli sportok
2024.11.29. 15:04
Ezek is érdekelhetik