Peking 2022: Kékesi Márton élvezni szeretné az olimpiát

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.02.01. 09:30
null
Kékesi Márton szerint a műlesiklás és az óriás-műlesiklás közül előbbi az erősebb száma (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
Az alpesi síző Kékesi Márton élvezni szeretné, hogy Pekingben ismét olimpián indulhat.

 

A DVTK versenyzője az MTI-nek kedden elmondta, a műlesiklás és az óriás-műlesiklás közül előbbi az erősebb száma, ám abban – ahogy fogalmazott – nagyobb a hibaszázalék, ezért ott óvatosabb lesz.

„Az óriás-műlesiklásban viszont úgy megyek majd, hogy mindent beleadok, és meglátjuk, ez mire lesz elegendő – mondta Kékesi, aki hétfőn érkezett meg a helyszínre. – Most feltérképezzük a terepet, a pályákat, a felvonókat, és kedden megyünk pár szabadpályát, kipróbáljuk a havat".

A 26 éves síző négy éve Pjongcsangban műlesiklásban 30. volt, és most úgy érzi, ha sikerül a legjobb formáját hoznia, akkor ennél akár jobb helyezést is el tud érni.

„Százalékosan, időben szeretnék közelebb kerülni a legjobbakhoz. A helyezés sok mindenen múlik, lesznek kiesések, meglepetések"– tette hozzá.

Kékesi hangsúlyozta, hogy méltó módon szeretne szerepelni az olimpián, és ehhez segítség, hogy már az első versenye, a február 13-i óriás-műlesiklás előtt csaknem két héttel kiutazhatott a helyszínre.

„Így van időm mindenre, hogy komfortosan érezzem magam. Aztán jöhet majd az erősebb számom, a műlesiklás is február 16-án" – mondta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik