A pekingi olimpiai aranyérmétől megfosztott orosz műkorcsolyás csapat megtarthatja a bronzot

Vágólapra másolva!
2024.08.02. 17:49
Bár Kamila Valijevát kizárták, az oroszok a bronzérmet megszerezték (Fotó: Getty Images)
A 2022-es pekingi téli olimpián a csapatversenyben első, de utóbb aranyérmétől megfosztott orosz műkorcsolya-válogatott a bronzot megtarthatja, a kanadai csapat pedig marad negyedik – így határozott a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).

 

A genfi székhelyű jogi testület pénteken a honlapján hozta nyilvánosságra döntését, elutasítva mind az oroszok, mind a tavalyelőtti téli játékokon eredendően is negyedik kanadaiak fellebbezését. Előbbiek az olimpiai aranyat szerették volna visszakapni, utóbbiak pedig a teljes orosz csapat diszkvalifikálását, s így a bronzérem megszerzését akarták elérni.

A pekingi téli ötkarikás játékokon a műkorcsolyázók csapatversenyét Oroszország nyerte, ám az első helytől később megfosztották a gárdát, mivel soraikban szerepelt az utóbb doppingolásért elmarasztalt és az olimpiáról kizárt Kamila Valijeva is. A vele győztes oroszok a doppingügy következményeként lecsúsztak a harmadik helyre, míg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a 65 pontot gyűjtött Egyesült Államok együttesét hirdette ki olimpiai bajnoknak, Japán pedig előrelépett a harmadikból a második pozícióba. A Nemzetközi Korcsolyázó-szövetség azt tudatta, hogy a 63 pontos japánok mögött az orosz csapatot illeti meg a bronzérem, mert noha Valijeva kizárásával összpontszáma 74-ről 54-re csökkent, így is megelőzi az 53-mal végzett Kanadát. Ezt a helyzetet véglegesítette mostani döntésével a CAS, elvetve mind a moszkvai, mind az ottawai fellebbezést.

Hírek szerint az immár hivatalosan is olimpiai bajnokká avanzsált amerikaiak a párizsi nyári olimpián, a jövő héten vehetik át a NOB-tól az aranyérmet.

 

Legfrissebb hírek

Malinin hatalmas fölénnyel védte meg a címét a műkorcsolya-vb-n

Téli sportok
2025.03.30. 08:48

Műkorcsolya-vb: amerikai címvédés jégtáncban

Téli sportok
2025.03.29. 22:19

Műkorcsolya-vb: az amerikai Alysa Liu nyert a nőknél

Téli sportok
2025.03.29. 11:32

Két összeillő ember – Kovács Erika jegyzete

Téli sportok
2025.03.28. 23:34

Műkorcsolya-vb: huszonnegyedik lett a ritmustáncban a magyar jégtáncos kettős

Téli sportok
2025.03.28. 23:03

Műkorcsolya: nyolcadik és olimpiai kvótás a magyar páros a vb-n

Téli sportok
2025.03.28. 07:54

Egy napig „titkolták” a magyarok győzelmét

Népsport
2025.02.25. 09:58

Műkorcsolya: szerdától szombatig Debrecenben rendezik a junior-vb-t

Téli sportok
2025.02.24. 16:07
Ezek is érdekelhetik