Peking 2022: jégen a magyar duó – Európa hatodik legjobb párosaként

– Európa-bajnoki hatodik hellyel hangoltak a pekingi rajtra, ez talán több is, mint amit vártak a tallinni kontinensviadaltól.
– A hatodik helynek mindketten nagyon örülünk, hiszen amikor elkezdtünk együtt korcsolyázni, nem gondoltuk volna, hogy képesek leszünk ilyen eredményre – válaszolta Magyar Márk (HKE), aki partnerével, Chtchetinina Iouliával (HKE) képviseli a magyar műkorcsolyát a pekingi téli játékokon. – Tallinnban mindkét programban akadtak hibák, s bár utána néhány napig a rontások jártak a fejünkben, később inkább már pluszmotivációként fogtuk fel, hogy két korántsem hibátlan programmal értünk oda a hatodik helyre. Pontozásos sportágról lévén szó, ez mindenképpen jó előjel az olimpiát megelőzően, hiszen mégiscsak úgy megyünk fel a jégre Pekingben, hogy Európa hatodik legjobb párosa vagyunk.

– Vagyis ez még nagyobb lökést ad a finisre a felkészülésben?
– Mindenképpen, hiszen látjuk magunkban, a szereplésünkben a lehetőséget, érezzük, tudjuk, Pekingben két sokkal jobb programra is képesek vagyunk.

– Három és fél éve találtak egymásra Chtchetinina Iouliával – hamar kiderült, hogy megvan kettejük között az összhang?
– Szerencsére igen, részben kiderült. Egy duónak mindig az a nehézsége, hogy külön-külön hiába jó korcsolyázó mindkét tagja, hiába vélik sokan, hogy összeillenek, korántsem biztos, hogy igazolódik is. A meglévő technikai tudás, a korábbi évek tapasztalatai nem mindig elegendőek, sőt biztos, hogy nem elegendőek – mert lehet, nem passzol a személyiségük. Persze akadnak olyanok, akik ezt képesek elviselni a közös cél érdekében, annak ellenére is, hogy, mondjuk, nem is beszélnek egymással, sőt utálják a másikat, ugyanakkor vannak olyanok, akik egy-egy nagyobb súrlódás után szétválnak, és olyankor akár több év munkája is mehet a kukába…

– Önök hogyan oldják meg a nehézségeket?
– Hazudnék, ha azt mondanám, nincsenek konfliktusaink, hiszen nem könnyű élet a miénk, és fáradtan még érzékenyebb az ember. E tekintetben erősségünk, hogy eddig mindig sikerült visszataláltunk a jó útra – ismerek olyan párosokat, akiknek egy-egy versenyük ráment arra, hogy nem voltak hajlandók megbeszélni a konfliktusukat. Nálunk is akadnak viták, olyankor mind a ketten hátralépünk egyet, vagy kettőt is akár, ám ezt követően mindig beszélünk egymással. Ha úgy adódik, képesek vagyunk bocsánatot is kérni a másiktól, és ami fontos, miután tisztáztuk a helyzetet, kibeszéltük a sérelmeket, ténylegesen magunk mögött is hagyjuk őket.

– Azért ez sem mindig könnyű. Az elején tisztázták, hogy az ilyen helyzeteket mindig megbeszélik?
– Ha a közös célt nézem, mondhatom, szerencsére viszonylag hamar jöttek a nehézségek, és tudtuk, nem működhet a kettősünk, ha nem beszélünk egymással ezekről. Nem biztos, hogy egyből beszélgetnünk kell, ezért is mondtam az előbb, hogy ilyenkor muszáj hátralépni kicsit és kivárni, lehiggadni. De azt még az elején tisztáztuk egymással: verseny nem mehet rá a köztünk esetleg kialakuló feszült helyzetre.

– Ez már-már olyan, mint egy házasság…
– Valóban hasonlít rá. Ez egy munkakapcsolat, de olyan sok időt töltünk együtt, hogy akárcsak egy házasságban, dolgozni kell rajta, hogy működjön.

– Melyikőjük a nehezebb eset?
– Én talán temperamentumosabb vagyok, pláne, ha nehezebben mennek a dolgok, de Iouliával sem könnyű, ha valami nem működik. Az is igaz, ilyenkor nemcsak nekem, nekünk nehéz vele, hanem neki is saját magával.

– Nehézségek ide, megpróbáltatások oda, a kvótaszerzés mégiscsak a legnagyobb céljuk volt, most pedig itt állunk a nagy álom kapujában, hiszen hamarosan jégre lépnek az olimpián.
– Hatalmas bennünk az izgalom, hiszen eddig azt mondogattuk, na, még három, még két, még egy verseny, és aztán tényleg az olimpia jön – de már nincs „még egy”, valóban a pekingi lesz a következő fellépésünk. A koronavírus-járvány miatt erre az izgatottságra jó adag aggodalom is pakolódik, hiszen amellett, hogy rendkívül szigorúak a szabályok, ott van bennünk a félsz, mi van, ha pozitív lesz a tesztünk… Jó esetben csak edzések maradnak ki, rossz esetben viszont elúszik az olimpiai szereplés. Ugyanakkor ezen felesleges agyalnunk, hiszen kizárni ezt sem lehet, igyekszünk figyelni mindenre, óvatosak vagyunk, amennyire csak lehet.

– Mikor utaznak Pekingbe?
– Az eredeti tervek szerint – leginkább az átállás miatt – hamarabb utaztunk volna, amire lett is volna lehetőségünk, ám Pekingben naponta csak fél órát tölthettünk volna a jégen, ez pedig a felkészülés hajrájában kevés. Úgyhogy maradtunk a szokásos helyszínen, vagyis – ahogy az év túlnyomó részében – Szocsiban készülünk, és február tizenegyedikén utazunk Kínába, így még egy hetünk marad azakklimatizálódásra.

– Ilyenkor hogy néznek ki az edzéseik? Egyben futják a programokat, vagy az elemeket sulykolják?
– Mi többnyire részekben dolgozunk az edzéseken. Két-három elemet és azok összekötőit gyakoroljuk külön-külön, így minőségibb munkát lehet végezni. Persze néha lefutjuk egyben is a programokat, mivel időről időre jó megtapasztalni azt is, éppen milyen szinten van az állóképességünk. De olyan is előfordul, hogy egy-egy elemet zene nélkül csiszolgatunk.

– A pekingi játékoknak milyen céllal futnak neki?
– Szeretnék tisztább programokat futni, mint a tallinni Európa-bajnokságon, jó lenne esés nélkül zárni a versenyt. És szeretnénk megélni minden pillanatot, hiszen elég biztosnak tűnik, hogy mindkettőnknek ez lesz az első és egyben utolsó olimpiája…

– Van valamilyen rituáléjuk a jégre lépés előtt?
– Közvetlenül előtte átbeszéljük részletesen a programot, és mindig elmondjuk: itt vagyunk egymásnak, egymásért – menni fog!