Peking 2022: a 49 éves Pechstein első nőként indulhat a nyolcadik olimpiáján

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.11. 16:24
null
Claudia Pechstein a nyolcadik olimpiáján áll rajthoz (Fotó: AFP)
Hivatalossá vált, hogy Claudia Pechstein, a németek gyorskorcsolyázója – a női sportolók közül elsőként – indulhat a nyolcadik olimpiáján is, februárban Pekingben – írja az MTI.


A 49 éves, ötszörös olimpiai bajnok legenda azon húsz német versenyző közé került, akik kínai szereplését kedden jelentette be a Német Olimpiai Bizottság.

Pechstein – aki február 22-én lesz 50 éves – először 1992-ben vett részt ötkarikás játékokon. A tervek szerint a tömegrajtos viadalon lesz majd érdekelt. A német gyorskorcsolyázó már nem számít éremesélyesnek, de korábbi elmondása szerint ez nem zavarja őt, ugyanakkor reméli, hogy a megnyitón viheti majd hazája zászlaját.

Pechstein olimpián öt arany-, két ezüst- és két bronzérmet gyűjtött, a legutóbbi medáliáját 2006-ban szerezte. A 2010-es, vancouveri játékokra eltiltás miatt nem utazhatott el. A férfiaknál egy versenyző, a japánok síugrója, Kaszai Noriaki szerepelhetett eddig nyolc olimpián.

A keddi húszas listára még másik négy gyorskorcsolyázó, öt műkorcsolyázó, valamint tíz bobos – köztük a háromszoros aranyérmes Felix Loch – került fel.

Az előző olimpián komoly meglepetésre ezüstérmes német hokiválogatott szövetségi kapitánya, Toni Söderholm ugyanakkor a koronavírus-helyzet miatt azt kérte, hogy csak később nevezhesse meg a keretét. A következő név szerinti nevezés jövő kedden lesz.

A 2018-as pjongcsangi játékokon 150 német sportoló szerepelt, a küldöttség 31 érmet, köztük 14 aranyat gyűjtött, ami a legjobb volt Németország 1990-es egyesítését követően.

A pekingi játékokat február 4. és 20. között rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik