Rp. gyorskorcsolya: El kell felejteni az eddigi eredményeket – Liu Shaoang

– Hamarosan rajtol az idény, de fokozzuk ezt, az olimpiai idény, nekünk pedig van egy összetett világbajnokunk a személyében. Ez azt is jelenti, jelentheti ebben a sportágban, hogy az egyik legnagyobb esélyessé lépett elő Pekingre?
– Azért, mert világbajnok vagyok? – kérdezett vissza Liu Shaoang (FTC), aki a magyar rövid pályás gyorskorcsolya történetének első összetett vb-elsőségét szerezte meg a márciusi dordrechti világbajnokságon. – Ez legfeljebb nekem ad megerősítést, nagyobb önbizalmat és még több motivációt.

– Ez eddig rendben is van, ám a jégen mégiscsak számít valamennyit a korábbi eredménysor.
– Abból a szempontból igen, hogy esetleg jobban tartanak tőlem az ellenfelek, de pusztán amiatt, mert én vagyok a vb-címvédő, még nem érek be elsőként a célba.

– Melyik a jobb módszer, ön melyiket alkalmazza: elfelejti a korábbi sikereket, vagy éppen ellenkezőleg, gyakorta előhívja az emlékeket, és így tüzeli magát?
– Szerintem az eredményeket el kell felejteni.

– El lehet?
– Muszáj, nincs más választás: nem szabad a múltból élni – én legalábbis biztosan nem abból élek. Hiába olvasunk élvezettel egy könyvet, ha a végére értünk, becsukjuk és feltesszük a polcra. Persze előfordul, hogy elővesszük, hogy belelapozunk, de nem nézegetjük állandóan, hanem valami újat, valamit mást olvasunk.

– Az ember gyarló, szeret a dicsfényben tündökölni. Ne mondja, hogy olyan egyszerű mindazt meg is tenni és úgy élni a hétköznapokat ennyi siker után, ahogy meséli.
– Azt nem mondtam, hogy könnyű, mert nem az. De nincs más út. Ha hátrafelé tekingetek, nem haladok előre. Ennek van persze egy másik oldala is, mert ha meg túlságosan előrenézek, az sem segít, hiszen olyan képek is felvillanhatnak a fejemben, amelyek még nem valósak, nem kézzelfoghatók.

– Vagyis akkor feladatról feladatra, versenyről versenyre halad előre?
– Igen. Persze bennem van, hogy az a kemény munka, amelyet elvégeztünk eddig, kifizetődik – és ott, ahol kell.

– Az olimpia előtti nyár legendásan nagyon nehéz a short trackeseknek, ez a mostanira is igaz volt?
– Én nem éreztem annyira brutálisnak, mint korábban, valószínűleg azért, mert közben mi is fejlődtünk, értünk, változtunk, ráadásul folyamatosan újítunk, így másfajta edzésprogram szerint készülünk, mint évekkel ezelőtt.

– Ez mit jelent?
– A részletekbe nem mennék bele, de például jó ideje már olyan technikai és taktikai elemeket felhasználva korizunk, amelyek akár a könnyebb előzéseket is elősegítik, vagyis nem az van már, mint régen, hogy minden erőfeszítésünket bele kell tennünk egy-egy előzésbe.

– A rövid pályás gyorskorcsolyát szokták a Formula–1-hez hasonlítani abból a szempontból, hogy itt is egyre nagyobb jelentőségük van az újításoknak, a fejlesztéseknek.
– Mi sem csak fizikailag újulunk meg évről évre, hanem minden téren haladunk – a stáb, a csapat is fejlődik, és valóban csak magunk között beszélgetünk minden újításról, ezeket a titkokat mindenki féltve őrzi. Ma már például videoelemző is segíti a munkákat, aki képkockáról képkockára analizálja a mozgásunkat.

– Azt mondta, visszafelé nem érdemes nézegetni, ám így, az olimpiai kvalifikáció kezdete előtt néhány héttel csak-csak felrémlik, négy éve milyen nehezen szerezte meg a férfiváltó a kvótát.
– De ezt is el kell felejteni: bár még nem tudjuk, kik alkotják majd a csapatunkat, hiszen a válogatóversenyünkre csak szeptember végén kerül sor, már most elmondhatjuk, hogy viszonylag új válogatott vág neki a pekingi olimpiának. Nagyon tehetséges fiataljaink vannak, nem irigylem az edzőinket, nem lesz könnyű dönteniük az összeállításról.

– Azért az nyilvánvaló, hogy a két Liunak, vagyis önnek és bátyjának, Shaolinnak megkérdőjelezhetetlen a helye a csapatban.
– Volt már példa arra, hogy valamelyikünk nem futott a váltóban.

– Igen, persze, az előfutamokban…
– Kiváló edzőink vannak, értik a szakmájukat, mi pedig teljes mértékben megbízunk bennük, hiszen már sokszor bebizonyosodott, hogy rendre jó döntéseket hoznak.

– Egyébként gyakran kérdezgetik még a pjongcsangi aranyéremről?
– Igen, előfordul – most például ön is ezt teszi.

– És a pekingi olimpia gyakran eszébe jut már?
– Peking ott lebeg a szemem előtt, de nem úgy, hogy mindennap gondolok rá, inkább azt érzem, hogy tudatosan és keményen edzek valamiért, ami majd eljön nemsoká. Érzem, hogy közelít, de még mindig messze van. Mindenkiben ott van, hogy közeledik az olimpia, tényleg sokat dolgozunk, de nem beszélgetünk folyton róla. Ahogy mondtam, feladatról feladatra haladunk. A pjongcsangi győzelem persze erősít minket, de az aranyérmemet sem nézegetem állandóan – ott van az ágyam fölött, a közelemben, és ennyi elég is.