Rp. gyorskorcsolya: Valójában magunkkal kellett versenyeznünk – a Liu testvérek

Kétszer is elkapták a koronavírust, hetekig kénytelenek voltak leállni, ezek után a januári gdanski Európa-bajnokság nem úgy sikerült, ahogyan azt sokan várták. Tegyék a szívükre a kezüket: benne volt a pakliban ez a dordrechti sikertörténet?

Liu Shaolin Sándor: Ha már a szívünket említette, éppen a szívünk vitt előre ezen a világbajnokságon. Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl – furcsa, mert azt gondoltuk, ez lesz életünk legkönnyebb szezonja, mondván, nincsenek versenyek, csak a felkészülésre koncentrálhatunk és gőzerővel készülhetünk a pekingi olimpiára. Aztán éppen a versenyek hiánya és persze a koronavírus miatt a legnehezebb szezonunk lett az idei, de azt hiszem, a végére összekaptuk magunkat Ádóval, és ügyesek voltunk Dordrechtben: a legsikeresebb világbajnoki szereplésen vagyunk túl.

Liu Shaoang: Én még a világbajnokság előtti napokban is borzasztóan fáradtnak éreztem magam, nem mentek úgy az edzések, ahogyan kellett volna, aztán szerencsére mégis sikerült néhányszor gyorsakat menni a dordrechti jégen, ezáltal megszokni, vagyis a rajtra valahogyan mégiscsak összekaptuk magunkat.

De az ezerötszáz döntője sem alakult jól kettejüknek, és Shaolinnak az ötszázas elődöntőben sem volt szerencséje, hiszen kitört alatta a jég – innen hogy lehet felállni, pláne úgy, hogy a végén elvigyék az összetett verseny arany- és ezüstérmét?

L. S.:  Nagyon felszívtam magam az ötszázas döntőre, és hihetetlenül sokat segített, hogy Shaolin a palánk túloldaláról segített engem. Szerintem a győzelmem után kattant át mindkettőnk agya, és változtattunk még inkább a mentalitásunkon, a hozzáállásunkon, hiszen rájöttünk, rá lehet menni az összetett elsőségre is.

L. S. S.:  Igen, Ádó ötszázas győzelme tényleg sok mindent megváltoztatott, nagyon örültem annak, hogy világbajnok lett. Viszont ezzel párhuzamosan borzalmasan megviselt, hogy az élről estem ki az ötszázas elődöntőben, de muszáj volt összeszednem magam. Többször bizonyítottam már, hogy képes vagyok erre, hiszen például tavaly a debreceni Európa-bajnokságon is elestem az ezerötszázas döntőben, és nem sokkal később nyertem ötszázon. Ez adta az erőt, de volt bennem olyan érzés is, hogy már nem érdekelnek az eredmények, csak jól akarom végre magam érezni a jégen. Végül ez a felszabadultság is segített, és valahogy átfordult minden: beindult a gépezet.

Az az ezerméteres befutó, vagyis hogy első és második helyen értek célba, lassan-lassan a védjegyükké válik. Ez is a cél?

L. S. S.:  Minket az motivál, hogy minél többet legyünk együtt a jégen. Lehet, hogy sokan úgy gondolják, megbeszéltük előre a befutót, de nem így volt: csak annyit mondtunk egymásnak, hogy most akkor felmegyünk a jégre és megcsináljuk. Aztán láttam, hogy Ádó akciózik, előzget, és nekem is megjött hozzá a kedvem. Az a célunk, hogy minél több ilyen szituációban legyen részünk, hiszen így további lendületet tudunk adni egymásnak.

L. S.:  Mindegy, milyen versenyről beszélünk, legyen olimpia, világbajnokság vagy éppen Európa-bajnokság, mindig az a célunk, hogy mind a ketten ott álljunk a dobogón.

Dordrechtben ott álltak, a világbajnoki címeket és érmeket pedig sohasem kell megmagyarázni. De tegyük már kicsit tisztába, mennyire is volt erős ez a verseny. Azt tudjuk, hogy Kína, Dél-Korea, Japán és Nagy-Britannia hiányzott a vébéről.

L. S.: Tagadhatatlan, hogy Kína és Dél-Korea a sportág meghatározói közé tartozik, de Kanada is, ez az ország pedig képviseltette magát a vébén, ráadásul egyébként is több olimpiai, világ- és Európa-bajnok lépett jégre, így aztán én úgy gondolom, nem feltétlenül befolyásolta volna a végeredményt, ha a hiányzók is ott vannak Dordrechtben, ráadásul róluk azt sem tudjuk, milyen formában vannak, hiszen egész évben nem versenyeztek.

L. S. S.: Tudom, hogy sokan megkérdőjelezték magát a világbajnokságot is, többen mondták, hogy ez valójában egy Európa-bajnokság Kanadával és az Egyesült Államokkal kiegészülve. De így, a verseny után már azt mondom, Dordrechtben nekünk valójában magunkkal kellett versenyeznünk, magunkat kellett legyőznünk ilyen nehéz hónapok után: egész egyszerűen össze kellett raknunk mentálisan a mögöttünk hagyott időszakot, és azért azt a sok kiváló korist meg is kellett verni… Aki kicsit is ért a sportághoz, pontosan tudja, hogy például az ezerméteres negyeddöntő egyikünknek sem volt könnyű – én ott majdnem el is véreztem…

L. S.:   Az enyém meg felért egy Európa-bajnoki döntővel.

Pályafutásuk során először fordult elő, hogy a „kicsi” fiú előzött, és hamarabb megszerzett egy címet.

L. S. S.:  Valahogy csak feldolgozzuk ezt is.

Hová még feljebb?

L. S. S.:  Az egyéni olimpiai bajnoki cím még hiányzik a gyűjteményünkből.

L. S.: És a váltóval sem voltunk még világbajnokok. Már három éve mondogatom, hogy szeretném azt az aranyat is, egyszer csak összejön. Egyébként pedig mindig van feljebb.