„Dolgozom azon, hogy elhiggyem magamról, igenis jó vagyok”

– Megvan a harmadik arany is! Már a pályakerékpáros országos bajnokságon, amelyen vasárnap a csapatverseny után is a dobogó felső fokára állhatott. Hogy csinálta?
– Nagyon örülök, hiszen pályarekordot mentünk. Nem gondoltam arra, hogy három aranyéremmel zárom ezt a versenyt – válaszolta Jászapáti Petra.

– Abszolút az alapokról kezdte ezt a sportágat – melyek voltak az első lépések?
– Először azt kellett megtanulnom, hogyan kell közlekedni a pályán – akárcsak a jégen, itt sem lehet például keresztbe menni. Aztán kétszáz méteren meg kellett tanulnom, mi az a leborítás, hogyan kell csinálni, milyen íven kell menni. Ötszázon meg azt, bármit teszek, a végére meghalok, úgyhogy kár lazítani.

– Ezt például átültetheti a short trackbe is!
– Át is fogom – megtanultam, hogy nem szabad egy pillanatig sem visszafognom magam, felesleges taktikázni, pláne, ha érzem magamban az erőt. Menni kell, kihozni magadból mindent.

– Amikor először meglátta a meredek pályát, nem mondta, hogy „Sziasztok, én megyek is innen!”?
– Nem, mert rögtön megtetszett, milyen ügyesen és gyorsan mennek a versenyzők a meredek pályán. Milyen meglepő, hogy a rövid pályás gyors­korcsolyában is a gyorsaság fogott meg! Fokozatosan ismerkedtem meg a tereppel, az elején például csak a kerékpárosok edzéseit néztem, később ültem fel a pályakerékpárra.

– Emlékszik az első körére?
– Először lassan mentem körbe a pályán, a belső melegítőrészen, nem is mentem fel a tetejére. Aztán megmutatták, hogyan kell oda felmenni, de elsőre csak lekövettem valakit – ha követsz valakit, észre sem veszed, hogy már a tetején vagy.

– Noha csak néhány hetet dolgozott együtt Pataki Ibolya edzővel, feltűnő volt, hogy jól megértik egymást...
– Hamar megtaláltuk a közös hangot, bár ő jóval nehezebb helyzetben volt, mint a koris edzőim, hiszen ennyi idő alatt nem lehet kiismerni a másikat. Többször is előfordult, hogy megjegyezte, nem látja az arcomon például azt sem, ha elfáradtam.

– Mindezek ellenére sikerült kiszűrnie az edző hangját a versenyen, mint a jé­gen Csang Csing Lináét?
– Azt sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megjegyzem, megismerem Ibolya hangját. A short track versenyeken hiába nagy a hangzavar, Linát tényleg mindig hallom. Ráadásul gyakoroltuk is például a felvezető köröket a repülőrajtos verseny kapcsán, így tudtam, mire kell figyelnem, ismertem az emlékeztető szavakat.

– Azért ez a pályakerékpáros országos bajnokság nagy vállalás volt.
– Nagyon élveztem. Mit veszíthetek? – ezzel a kérdéssel vágtam neki a versenynek. Arra jutottam, csak nyerhetek, bármi is történik, legfeljebb nem érmekkel, hanem tanulságokkal zárom a versenyt.

– Tanulságok minden bizonnyal így is vannak.
– Vannak bizony! Tudatosult bennem, hogy lazábban kell versenyezni, ki kell zárnom a külső tényezőket, és csak magamra figyelni.

– De hát ezeket a short trackben már mind megtanulta!
– Csakhogy egy idő után hajlamos elfelejteni őket az ember... Versenyezni nagyon jó!

– Megérintette a lelkét, hogy mennyien voltak kint a versenyen a korcsolyázócsaládból, hogy minden edzője ott állt a pálya a szélén, hogy nem akadt ember, aki ne biztatta volna?
– Nagyon meglepődtem, hogy ilyen sokan kijöttek nekem szurkolni a csapatból, a szövetségből. Nekünk szombat déltől hétfő reggelig van a pihenőnk – ki az, aki ebben az időszakban is a csapattársát akarja látni?

– A lelátón ott volt a short track nagyasszonya, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Arianna Fontana, aki július óta készül önökkel. Milyen együtt dolgozni az olasz klasszissal?
– Nagyon jó. Nem kicsi köztünk a korkülönbség, így Arianna nem feltétlenül tud mindent úgy megcsinálni, ahogyan mi, ráadásul hosszabb regenerációra is van szüksége, ennek ellenére sokat van velünk. A mentális képességeit irigylem, hihetetlenül nyugodt ember! De a jégen is lehet tőle tanulni, figyelem azt is, milyen kiegészítő edzéseket végez. Tetszik, hogy mindig az újdonságokat keresi, és jellemző rá, ha az újdonság beválik, szépen beépíti a felkészülésébe, ha viszont nem, gondolkodás nélkül eldobja. Céltudatos nő, tudja, mit akar, s a céljai eléréséhez meg is mozgat minden követ – ezúttal éppen velünk készül.

– Arianna Fontana jellemzése Jászapáti Petráról így szól: „Petra már most a világ legjobbjai közé tartozik, ez egyértelmű, ahhoz, hogy ez még inkább megmutatkozzon az eredményekben, el kell hinnie magáról, hogy jó.”
– Igaza van.

– Valóban?
– Nem azért, mert egy ekkora klasszis mondja! Már én is eljutottam idáig – dolgozom azon, hogy elhiggyem magamról, igenis jó vagyok.

– De mitől hiszi ezt el az ember? Nem az érmek hitetik el vele?
– Mindig levonom a tanulságokat, de képes vagyok elfogadni azt is, ha valami nem megy. Sok összetevője van a sikernek. Egyébként igaza van, ez ördögi kör, mert valóban az érmek adják a legtöbb önbizalmat az embernek.

– Éremszerzésre mostanság nemigen lesz alkalma. Hogyan viseli ezt a nehéz időszakot?
– Éppen ez az időszak adott lehetőséget arra, hogy elinduljak a pályakerékpáros országos bajnokságon. Továbbra is a pekingi olimpia a célom, őszintén bízom abban, hogy decemberben megtartják a pekingi világkupa-viadalt, hiszen tesztverseny lesz – alig egy évvel a játékok előtt nagyszerű lenne megismerni a helyszínt. Azt, hogy sorban törlik a versenyeket, nem tudom befolyásolni. Attól, hogy az asztalra csapok vagy éppen kiborulok, nem változik semmi. Inkább megrántom a vállam egy-egy rossz hír hallatán, és teszem a dolgomat. A lehető legjobban.