Sí: Miklós Edit szerint a 2026-os téli olimpiára érhet be a csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.17. 13:18
Miklós Edit, a Magyar Síszövetség elnöke szerint a 2026-os téli olimpiára érhet be az a sícsapat, amely jelenleg az országot képviseli a nemzetközi versenyeken.

A sportvezető kedden az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy ennek ellenére vannak olyan sportolók, akiknek szereplésében szinte biztos a 2022-es, pekingi játékokon. Példaként a síugró Vörös Virágot említette, aki rendszeresen szerepel a legmagasabb szinten, azaz a világkupaversenyeken, múlt hétvégén például 37. lett.

A versenyzőként lesiklásban olimpiai hetedik Miklós Edit kiemelte a hódeszkás Fritz Botondot is, aki Big Air és slopestyle-ban is jól szerepel Európa- és világkupa-viadalokon, de múlt héten felkartörést szenvedett edzésen. Róla azt mondta, hogy valószínűleg jövő év elején tud majd visszatérni.

„Fontos megmutatni, téli sportokban is olimpiai szereplők tudunk lenni, és nemcsak szereplők, hanem jó eredményt is tudunk elérni” – mondta Miklós Edit. Hozzátette: a síkrosszos Papp Koppány is indul már a vk-sorozatban, de ő még csak „tapogatózik”. Esetében az a cél, hogy a következő idényre, amikor megkezdődik az olimpiai kvalifikáció, felvegye a ritmust.

Miklós Edit arról is beszámolt, amióta Szőcs Emőke a szövetségi kapitány, a sílövők nagyon sokat fejlődtek, ennek köszönhetően a jövő évi világbajnokságon minden bizonnyal két férfi és egy női versenyző indulhat majd.

Legfrissebb hírek

Tusványos 2023: „Mit jelentett nekem magyar válogatottnak lenni? Mindent!” – Ilyés Ferenc

Egyéb csapat
2023.07.20. 16:06

Aki feltett minket a sísport térképére – Miklós Edit sikerekkel és bukásokkal tarkított évtizede

Téli sportok
2021.02.11. 16:42

Sí: a szövetség új elnöke, Fürstner József nem akar boszorkányüldözést

Téli sportok
2020.09.11. 14:13

Alpesi sí: visszahívták a Magyar Síszövetség teljes elnökségét

Téli sportok
2020.07.30. 18:22

NS határok nélkül: „Megtiszteltetés volt olimpián magyar színekben versenyezni”

Téli sportok
2020.06.04. 18:53

Gyász: elhunyt Miklós Edit korábbi osztrák edzője

Téli sportok
2020.03.05. 11:00

Sísport: új vezetőedző a magyar alpesisí-válogatott élén

Téli sportok
2019.05.20. 09:33

Sí és tenisz amatőr kupa: rekorddal hangoltak a világnapra

Tenisz
2019.03.05. 12:35
Ezek is érdekelhetik