Rp. gyorskorcsolya-vb: négy magyar folytathatja 1000 méteren

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.08. 15:40
Az egyaránt olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Burján Csaba, valamint Jászapáti Petra 500 és 1500 után 1000 méteren is sikerrel vette a pénteki selejtezőt a rövid pályás gyorskorcsolyázók szófiai világbajnokságán, de ezen a távon csatlakozott hozzájuk Bácskai Sára Luca is.

Liu Shaolin ezúttal is rendkívül magabiztosan versenyezve vette az akadályokat: fél távig mindkétszer megbújt a mezőnyben, majd ritmust váltott, mellyel könnyedén élre tört és fölényesen diadalmaskodott. Burján a nap végére kissé fáradtabban mozgott, mindkétszer harmadikként ért célba, így idővel léphetett a következő körbe, ráadásul másodjára ehhez az is kellett, hogy egy riválisa elessen a hajrában.Liu Shaolin ezúttal is rendkívül magabiztosan versenyezve vette az akadályokat: fél távig mindkétszer megbújt a mezőnyben, majd ritmust váltott, mellyel könnyedén élre tört és fölényesen diadalmaskodott. Burján a nap végére kissé fáradtabban mozgott, mindkétszer harmadikként ért célba, így idővel léphetett a következő körbe, ráadásul másodjára ehhez az is kellett, hogy egy riválisa elessen a hajrában.

Varnyú Alex az előző két távhoz hasonlóan búcsúzott, viszont ezúttal az első kört még sikerrel vette, mivel akkor másodikként haladt át a célvonalon. Másodjára viszont nem bírta riválisai tempóját, így némi lemaradással az utolsó, ötödik helyen ért célba.

A nőknek ezúttal is egy kört kellett sikerrel teljesíteniük a negyeddöntőbe kerüléshez, s ezúttal Jászapáti mellett Bácskai is továbbjutott. Utóbbi rendkívül nehéz futamban szerepelt, de némi szerencsével továbblépett. Eleinte Elise Christie-vel csatázott a harmadik helyért, de nem tudott tartósan ott maradni, majd a szám két évvel ezelőtti brit világbajnoka és a címvédő dél-koreai Sim Szuk Hi csatája nyomán mindkettő elesett, így a 19 éves magyar versenyző másodikként haladt át a célvonalon.

A 20 esztendős Jászapáti a futam nagy részében harmadikként korcsolyázott a kétszeres olimpiai és tízszeres világbajnok dél-koreai Csoj Min Dzsong és a holland Rianne de Vries mögött, utóbbit az utolsó körben sikerült körbekorcsolyáznia a biztos továbbjutást jelentő második hely megszerzéséért.

Szombaton az 500 és az 1500 méter küzdelmeit, valamint a váltók elődöntőit bonyolítják le, vasárnap pedig az 1000 méter és a staféták fináléi szerepelnek a programban.

Legfrissebb hírek

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Short track: Árendás Mihály álma a 2030-as olimpia

Utánpótlássport
2025.02.28. 13:17

Short track: érmes reményekkel várják a magyarok a junior-vb-t

Utánpótlássport
2025.02.26. 16:26

Short track: Olyan volt, mint egy álom – Z. Molnár Natasa az EYOF után

Utánpótlássport
2025.02.19. 09:14

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült

Egyéb egyéni
2025.02.16. 20:21

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra nyolcadik 1000 méteren Milánóban

Téli sportok
2025.02.15. 18:24

Téli EYOF: magyar aranyérem rövid pályás gyorskorcsolya váltóban

Téli sportok
2025.02.15. 12:56

Mindhárom távon gond nélkül vette az első akadályt Jászapáti Petra a milánói WT-viadalon

Téli sportok
2025.02.14. 19:42
Ezek is érdekelhetik