Téli olimpia: „Sanyinak olyan lett volna, mint fuvolaművésznek az alapskála”

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)
Vágólapra másolva!
2018.02.18. 11:51
null
Bánhidi Ákos (jobbra): Nem hiányzott az ötödik ember (Fotó: MTI)
Mint arról szombaton beszámoltunk, Liu Shaolin Sándort kizárták a rövid pályás gyorskorcsolya 1000 méteres számának döntőjében, és végül a 8. helyre rangsorolták. Bánhidi Ákos edző értékelte a történteket.

 

– Úgy fogalmazott, hogy a gólvonalon gurult a labda, de nem lőttünk gólt…
– Nem azon ment el a futam, hogy a vége felé belépett két ember közé, és kizárták, sokkal inkább azon, hogy kikaptuk az ötös pályát, s már eleve azon, hogy öt résztvevős volt a futam, és Sanyi az első két-három körben kereste a helyzetet, hogyan és mikor tudna előrébb lépni. Talán ha megpróbál külső íven előrekerülni, hiszen ereje volt hozzá, és a sebesség sem volt még akkora, talán akkor jobban jöttünk volna ki az egészből. Végül a legrosszabb következett be…

– Kár, hogy éppen egy olimpiai döntőben történt meg ez.
– Végtelenül sajnálom, hogy az olimpiai döntőben és olyan távon történt, amelyben Sanyi vezeti a világkupa-pontversenyt. Ráadásul jó erőben is volt, neki állt a zászló. De ne feledjük, olyan fiúról beszélünk, aki ötvenből negyvenötször jól értékeli a helyzetet és jól dönt. Most nem így történt, ám nagyon nem hiányzott a futamba az az ötödik ember.

– Tényleg ezen múlt?

– Egyszerűsödött volna a futam taktikai felépítése, hiszen ott volt a két dél-koreai és az amerikai fiú, utóbbit álmából felébresztve is megveri, s akkor ott az olimpiai érem. Ha az a feladat, hogy Kruegert tisztán le kell győzni, nincs semmi gond, Sanyinak az olyan lett volna, mint egy fuvolaművésznek az alapskála.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: kanadai dominancia a második montreali wt-viadalon

Téli sportok
Tegnap, 7:37

Rövid pályás gyorskorcsolya: váltóink a mezőny második felében a montreali wt-viadalon

Téli sportok
2025.10.18. 07:26

Rövid pályás gyorskorcsolya: 11. lett a női váltó a világkupa második állomásán

Téli sportok
2025.10.17. 07:11

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Rövid pályás gyorskorcsolya: Eddig jó – Bánhidi Ákos a kvalifikációs rajtról

Téli sportok
2025.10.13. 13:28

Rövid pályás gyorskorcsolya: Somodi Maja 12. 1500 méteren

Egyéb egyéni
2025.10.13. 07:21

Rövid pályás gyorskorcsolya: hatodik a női váltó a montreali wt-viadalon

Téli sportok
2025.10.12. 07:50
Ezek is érdekelhetik