Téli olimpia: Kanada nyerte a rangadót, a finnek kiestek curlingben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.10. 03:06
Szokás szerint a curling vegyes párosok küzdelmeivel kezdődött a szombati versenynap is a pjongcsangi téli olimpián. A délelőtti rangadót az éllovas négyesből Kanada és Svájc játszotta egymás ellen.

A várt nagy csata azonban elmaradt, mert bár a világbajnoki címvédő svájciak szereztek vezetést, a második endben több súlyos hibát is elkövettek, s ezt négy (!) ponttal nyerték a kanadaiak. Az első három fordulóból hármat nyerő európaiaknak ezután sem ment, így a hatodik end után, 7–2-es kanadai vezetésnél fel is adták a találkozót.

Az oroszok extra endben győztek a házigazdák ellen, a kínaiak pedig nyertek az amerikaiakkal szemben, s utóbbiak ezzel valószínűleg kiestek, miután továbbra is csak egy győzelmük van. A finnek már gyakorlatilag is elköszöntek a rájátszástól, miután extra endben kaptak ki a norvégoktól, és továbbra is nyeretlenek.

 

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
CURLING, VEGYES PÁROS, 5. FORDULÓ
Orosz csapat–Dél-Korea 6–5
Kanada–Svájc 7–2
Kína–Egyesült Államok 6–4
Norvégia – Finnország 7–6

Az állás: 1. Kanada, Norvégia, Orosz csapat 4–4 győzelem, 4. Svájc 3, 5. Dél-Korea, Kína 2–2, 7. Egyesült Államok 1, 8. Finnország 0

Legfrissebb hírek

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
2025.04.16. 09:04

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14

Közel 3000 euró a legdrágább jegy a téli olimpiára

Téli sportok
2025.04.08. 11:13

Súlyosan megsérült Federica Brignone alpesi síelő

Téli sportok
2025.04.03. 16:34

Szombaton első alkalommal rendezik meg a Magyar Curling Napját

Téli sportok
2025.03.28. 16:17

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
2025.03.26. 08:59
Ezek is érdekelhetik