Pjongcsang 2018: tavaly 14 ezer doppingtesztet végeztek el

Vágólapra másolva!
2018.01.18. 19:58
Tavaly tizennégyezer doppingtesztet végeztek el a februári pjongcsangi téli olimpia tisztasága érdekében.


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtöki tájékoztatása szerint ez hetvenszázalékos növekedés 2016-hoz képest. A doppingellenőrök április és december között hatvanegy nemzet több mint hatezer sportolóját ellenőrizték.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtöki tájékoztatása szerint ez hetvenszázalékos növekedés 2016-hoz képest. A doppingellenőrök április és december között hatvanegy nemzet több mint hatezer sportolóját ellenőrizték.

Az év utolsó két hónapjában kétszer annyi orosz sportolótól vettek mintát, mint bármely más nemzet képviselőitől. Ennek hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése áll, amely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel. A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Az oroszok pjongcsangi részvételéről december elején döntött a NOB: az Orosz Olimpiai Bizottságot (OKR) azonnali hatállyal felfüggesztette, így az orosz sportolók indulását csak semlegesként, az ötkarikás zászló alatt engedélyezte. Ennek nyomán azok a versenyzők, akik kvótát szereznek, bizonyítottan tiszták, nem sértették meg korábban a doppingszabályzatot és részt vesznek a számukra előírt ellenőrzéseken, „Olimpiai Sportoló Oroszországból” (OAR) megjelöléssel szerepelhetnek majd Dél-Koreában.

Az idei ötkarikás játékokat február 9. és 25. között rendezik.

Legfrissebb hírek

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
12 órája

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Két évre eltiltották az Eb-ezüstérmes orosz gyorsúszót

Úszás
2025.05.27. 15:59
Ezek is érdekelhetik