Pjongcsang 2018: a magyar korisok már Szöulban edzenek

Vágólapra másolva!
2018.01.29. 14:03
A magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók már Szöulban edzenek a jövő hét pénteken kezdődő pjongcsangi téli olimpiára.

A magyar szövetség honlapjának hétfői beszámolója szerint a szombaton útnak indult küldöttség vasárnap helyi idő szerint 16 órakor érkezett meg a dél-koreai fővárosba, ahol csütörtökig készül a játékokra.

A helyiek nagy szeretettel fogadták a magyarokat, akiket a csarnokban egy olyan molinó várt, melyen az állt angolul, hogy üdvözöljük Magyarország nemzeti korcsolyázó csapatát, az alján pedig mind a tíz versenyző neve szerepelt.

A sportolók hétfőn már átmozgató foglalkozáson vettek részt, este pedig jégen edzenek. A csapat csütörtökön költözik a kangnungi olimpiai faluba, amikor az megnyitja kapuit.

A rövid pályás gyorskorcsolyázók delegációját Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence, Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia versenyzők mellett Bánhidi Ákos sportágvezető, Csang Csing vezetőedző, Telegdi Attila edző, Jae Szu Csun edző, Juhász Bianka edző, Knoch Balázs technikus, Bogó István masszőr és Illefalvi Zsolt videótechnikus alkotja.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Korisok a vízben, avagy különleges csapatépítő délután a Lupa-tóban

Téli sportok
2025.07.02. 19:21

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54
Ezek is érdekelhetik